"Amúgy több szót is magánhangzó véggel és +T képeztek régen, némely szónál mindkettő megvan, mint az ÍRT és ÍROTT."
Az ÍR szónak mióta magánhangzó a vége? Szerinted van olyan, hogy ÍRO? ÍRÓ van, de az nem ige, hanem névszó.
"2: Jobb kimondhatóság okán magánhangzó + TT lesz a múlt idő képzés például : FEDETT, LOPOTT, KÖLTÖTT, SZABOTT, CSAPOTT, SZÍVOTT, SZAVAZOTT, FOGLALKOZOTT"
Ez elfogadható, de ezek nem magánhangzóra végződnek, mégis -TT van a végükön... Miért?
Bocs' nem szőrszálat hasogatok, hanerm meg szeretném érteni az okát de egyelőre nem találom...
Addig eljutottam, hogy a T hangot alapvetően háromféle toldalékként használjuk:
1. múlt idő jeleként
2. főnévképzőként
3. tárgy ragjaként
Az utóbbi kettőt akár egy kalap alá is vehetnénk, mivel mindkettő tárgyra utal.
A kérdés az, miért használjuk mindhárom (vagy mindkét) esetben a T hangot?
Ez nem lehet a véletlen műve, csak rá kell jönni...
"3: Elgondolkodásra érdemes ötletnek tartom a múlt idő és a tárgyrag valamiféle közös viszonyát."
Bingó! Pont erre gondoltam én is az imént.
(Az sem véletlen, hogy a TÁRGY szóban ott a T hang....)
Pár hónapja vetettem föl, hogy a T a földre ejtett tárgyak ill a föld hangja, és a múlt idő abból fakadhat, hogy bizonyos dolgokat a földön, maguk mögött (a múltban) hagyták, nem vitték magukkal az őseink, s így ezek a dolgok a múlt időt idézik.
Ugyanakkor ezek a dolgok értelemszerűen a földön vannak, mint akkoriban minden, ami nem onnan nőtt ki, hanem elmozdítható, így általánosságban T hanggal illetve annak jelentésével lehet ezeket azonosítani, megnevezni. (földre estek, vagy a földre lettek téve, és ott is maradtak, maguktól nem mozdultak) Ezeket később tárgy-aknak neveztük. Ezelőtt csak a T hang jelentette a tárgyakat.
Így a "tárgy" ragja jól magyarázható a T hang jelentésével, és a múlt idő eredetének kérdését is sikerült megválaszolni.
Arra viszont még nem vállalkoznék, hogy a múlt idő, vagy mint tárgyrag jelentését időben elhelyezzem, de azt gondolom, ennek nincs is jelentősége, ha az eredet tisztázódott.
