inad Creative Commons License 2000.07.02 0 0 93
Én nem értem, hogy miféle diszkriminációban részesítik a homoszexuálisokat a törvények. Tudna erre példát hozni valaki? Mert az alkotmány világosan tiltja, és egész jogrendszerünknek meg kell felelnie az alaptörvénynek.

Jogi tanulmányaim során egy problematikus esettel találkoztam (eddig).

Btk. 199§ Természet elleni fajtalanság.
"Az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki ennél fiatalabb, azonos nemű személlyel fajtalankodik, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

Nos erre azt mondják, hogy aggályos (pardon), mivel közel objektív felelősségi helyzetet teremt. Képzeljünk el egy 17 és fél éves profi homoszexuális prostituált fiút aki "elcsábít" egy nem túl tapasztalt 18 és fél évest. Ezen törvényhely alapján az utóbbit kell felelősségre vonni, és az egyéb körülményeket már csak a büntetés kiszabása során lehet esetleg figyelembe venni. Mégis szerintem ennek kellően kevés a valószínűsége ahhoz, hogy az ifjúság helyes nemi fejlődése érdekében, fenntartsuk az említett törvényhelyet. Persze az elkövető, ha a "sértett" megtévesztette életkorát illetően, ki is mentheti magát. De ez csak az én véleményem, ha valaki nem ért egyet kérem írja meg, a büntetőjogászok egy része sem fogadja el ezt a paragrafust.
A BTK-ban még a "Természet elleni erőszakos fajtalanság"(200§) szerepel, de gondolom abban mindannyian egyetértünk, hogy az erőszak üldözése helyes.

Ezen kívül esetleg még a honvédség szabályozásában tudok elképzelni olyan rendelkezéseket, amelyek vmilyen módón diszkriminálnak a melegekkel szemben, de ha így is van, meg tudom érteni.

Üdv: Inad