Látom téged nem a Biblia érdekel, inkább velem foglalkozva, botcsinálta cihológusként lépsz fel.
Ellenben ha cseppet szétnéznél az emberiség vallási kultúrájában, felismerhetnéd, hogy mindegyik kreált magának Istent, isteneket.
És ezen istenek lényegesen eltérnek egymástól.
Mi az oka?
Mind, mind, nekiszaladt annak a feladatnak, hogy tudás és ismeret hiányában magyarázatot adjon amiről lila fogalma sem volt: miféle világban él, és az hogyan keletkezett, mi módon működik.
Vajon van valamelyikben igazság, tény?
Nincsen.
Ha a népek Istentől származnának a mitológiai történetek hasonlóak lennének, átfedésekkel. De nem.
Hiszen miért csak a zsidók tudnák az első ember pár nevét? Miért csak ők tudnák Noé történetét? Miért nincs fikarcnyi hasonlóság sem akár a szomszédos Egyiptom vallásával?
Mert a zsidók maguknak alkottak egy Istent. És ebből a lokális, haragvó, sivatagi hadi istenből, a történelem során faragtak egy univerzális Istent.
Pont olyan mitológiát hoztak össze maguknak, mint a görögöké.
A görögök pont úgy és annyira hitték a magukét, mint a zsidók az övékét.
A történelem érdekessége, hogy fennmaradt, és még itt a korunkban is hiszik tömegesen.
Azt írod:
"A benne leírtak pedig az okulásunkra írattattak le, hogy megmutassák Isten teremtményeihez ragaszkodó szeretetét."
Kérdem én, melyik fojtotta vízbe a Föld élővilágát? Az Atya vagy a Fiú?
Így aki hiszi a mesét, képes belegondolni, hogy a terhes nőktől, a gyerekeken át, mindenkit vízbefojtott?
A szerető, és teremtményeihez ragaszkodó Isten?
Ha igaz lenne a mesétek, (és persze az ostoba elképzelés a kb. 6000 éves Földről) bolygónk a mai napig nem heverte volna ki a kataklizmát!
És a szerető Isten tette volna tönkre a Föld édesvíz készletét? Erre sem gondoltál?
Isten nem 2000 disznót ölt meg, hanem érző és gondolkodó emberek tömegét! Emberiség elleni bűntett!
Noha, ha "mindenható" és "mindentudó" lenne, ahogy ide varázsolta a semmiből a Föld flóráját és faunáját, úgy lehetett volna képes az emberek eltüntetésére.
Ám te, ti, mindent elhisztek ész nélkül, bután, mert "meg vagyon írva". Ha mást írtak volna az ismeretlen szerzők, azt is pont úgy elhinnétek, és pont.
Hisztek 4 fejű és 6 szárnyú lényt, ördögöt aki a hóna alá kapva repteti Joshuát, a beszélő kígyót, halban kempingező embert, minden sületlenséget.
És pont az veszik el számotokra ami még korunkban is használható, elgondolkoztató.
Azt sem tartod istenhívőnek, aki tisztában van azzal, mennyi ellentmondás, képtelenség, lehetetlen dolog van megírva?
Mert vannak nem fundamentalista hívők is.
Talán el sem tudod képzelni, ők, azok miként hiszik Istent?
Csakugyan értelmesebb akit a "szeretet vezérel" és nem butaságokba ringatva, zsongul a mára tarthatatlan hipotéziseire.