Valamit súlyosan benéztél!
A Bibliát a zsidók hozták létre. Ők monoteista vallást alkottak EGY ISTENNEL, AKI EGY SZEMÉLY.
A korai keresztények is mind zsidók voltak.
Hogy aztán pár száz év alatt, a keresztény gondolkozók miként alakították, gyurmázták az elképzelést, formálták már nem az eredeti koncepció szerint... az is megér egy misét. Hogyan lett 3 az az három személy az egy Isten, és miként helyezték az "Úr" helyébe a "Fiút" teremtőnek?
A zsidó vallás megőrizte amit maguknak kreáltak, és semminemű "újszövetségben" v. "közbenjáróban" felé nem hisznek.
Istenkáromlás számukra!
Tudtommal, és meggyőződésem, számukra maradt a "teremtő". (és ha igényled megismertetem veled, miért is van két verzió, és miként alakult ki Elohim, Jehova..)
Nem véletlenül az Újszövetség igéjével támogatnád azt, amit istened kitalálói nem hisznek.
"Nem értem teljesen, hogy miért hadakozol a Biblia igazságai ellen."
Mert tévedések halmaza is, ami elől homokba dugjátok a fejeteket, ignoráljátok, mint a mai tudásunkat.
Az pedig nem szép dolog.
Arra sem vagy képes felfigyelni, hogy különféle elképzelések mentén tagolódott a kereszténység?
És így kinek lehet "igazsága"?
Sokan teljesen a maguk kis esze szerint alakítják ki istenképüket, és észre sem veszik, miféle ordító képtelenségeket vallanak.
Én tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy azt a hitedet, ami évtizedeket fecceltél nem tudom megingatni.
Hogyan is tudnám, mikor még nyilvánvaló butaságaitok megvilágítását is támadásnak élitek meg?!
Én aki nem vagyok képtelenségek, lehetetlen dolgok, mesés lények, és egyéb butaságok hatása alatt, tisztán látom, hol lóg ki a lóláb, mi hamis, mi az ellentmondásos.
Nektek ez jól láthatóan nem sikerül.
Ebben a világban, úgy folytak háborúk, gyilkolták egymást keresztes lobogók alatt, mintha "a csupa szív szeretet" Joshua, soha sem élt volna.
Nem elfelejtve, hogy az Özönvíz az nem haszonállatok vízbefojtásának bűncselekménye, hanem emberiség elleni bűntett.
Azt Jézus csinálta, vagy az Atya?