Az elbukott emberi természet ösztönösen azt akarja, ami tilos. Így a törvény felébreszti az egyébként alvó testi vágyakat a bűnös életben.

Minél jobban próbálkozik az ember, annál rosszabb lesz, még végül minden reményét elveszti. Így a bűn kihasználja a törvényt, hogy megszüntessen minden reményt a megjavulásra. Az ember úgy látja meg régi természetének rendkívüli bűnösségét, ahogy az előtt sosem. Vágyott szabadnak lenni belső embere szerint, amit így fogalmazott meg...

22 A belső ember szerint az Isten törvényében lelem örömöm, 23 de tagjaimban más törvényt észlelek, s ez küzd értelmem törvénye ellen, és a tagjaimban levő bűn törvényének rabjává tesz. 24 Én nyomorult! Ki vált meg e halálra szánt testtől? 25 Hála az Istennek Urunk, Jézus Krisztus által! Értelmemmel tehát Istennek szolgálok, de testemmel a bűn törvényének. ( Róma 7,22-25 )

Pál apostol leírja a hívőben megkezdődött küzdelmet, amíg nem ismeri azt az igazságot, hogy a halálban és a feltámadásban azonosult Krisztussal.

Pál hálát ad az Úr Jézus által, hálát ad Istennek, hogy ő már nem a megelőző vers nyomorult embere. Krisztus felszabadítottra szívét jóra a Szentlélek kegyelme és ereje által. Isten törvényének szolgál, de hústesttel.

ÚJJÁSZÜLETETT. Azt a konfliktust, ami a két természet között van, és a annak a lehetetlenségét, hogy saját erejéből szabadulást találjon a benne lakó bűn hatalmából. Pál elismeri, hogy TÖRVÉNY SZELLEMI, vagyis szent önmagában, és az embert szellemi javához alkalmazkodik. Felismeri ugyanakkor azt is, hogy ő viszont testi, az életben nem tapasztal győzelmet a benne lakozó BŰN hatalma felett.