2020. 4. 7, óra 19, 2 perc. / 2025. 2.16. /
Az Apostolok Cselekedetei : 4 .fejezet:1-37 v ( 1-10, 13-22, 27-28, 34-37 v )
Péter és János a főtanács előtt. 1 Még beszéltek a népnek, amikor a papok, a templomőrség parancsnoka és a szadduceusok odamentek hozzájuk. 2Rossz néven vették, hogy tanítják a népet, és hirdetik Jézus példájával a halálból való feltámadást. 3Kezet vetettek rájuk, de mivel már este volt, másnapig őrizetben tartották őket. 4Azok közül, akik a beszédet hallgatták, sokan hívők lettek, úgyhogy a férfi hívők száma mintegy ötezerre növekedett.
5Másnap összegyűltek Jeruzsálem elöljárói, a vének, az írástudók, 6Annás főpap, Kaifás, János és Sándor s mindnyájan, akik a főpapi nemzetségből valók voltak. 7 Előállították és vallatóra fogták őket: „Miféle hatalommal vagy kinek a nevében tettétek?”
8 Péter a Szentlélektől eltelve így válaszolt: „Népünk elöljárói és ti vének! 9 Ha azért vallattok ma minket, amiért egy nyomorékkal jót tettünk, hogy vajon hogyan is gyógyult meg, 10 hát tudjátok meg mindannyian, ti és Izrael egész népe, hogy annak a názáreti Jézus Krisztusnak a nevében, akit ti keresztre feszítettetek, és akit az Isten feltámasztott a halálból. Az ő nevében áll itt előttetek egészségesen….
13Amikor látták Péter és János bátorságát, és megtudták, hogy írástudatlan és tanulatlan emberek, csodálkoztak; s mikor felismerték őket, hogy Jézussal voltak, 14ráadásul a meggyógyult ember is ott állt, nem tudtak mit mondani. 15Kiparancsolták őket a főtanácsból, és egymás közt 16tanakodtak: „Mitévők legyünk ezekkel az emberekkel? Hisz egész Jeruzsálem tudja, hogy nyilvánvalóan csodát tettek, nem is tagadhatjuk. 17De hogy a dolognak tovább ne terjedjen a híre a nép közt, fenyegessük meg őket, hogy többé senki emberfiának ne beszéljenek ennek a nevében.” 18 Ezzel behívták őket, és megparancsolták nekik, hogy egyáltalán ne beszéljenek, és ne tanítsanak Jézus nevében. 19 Péter és János azonban így válaszoltak: „Ítéljétek meg magatok, helyes volna-e Isten előtt, hogy inkább rátok hallgassunk, mint az Istenre? 20Mi nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk.” 21 Erre újra megfenyegették, aztán a népre való tekintettel szabadon bocsátották őket, mert semmi jogcímet nem találtak megbüntetésükre. Mindenki dicsőítette az Istent a történtek miatt, 22 hiszen az az ember, akivel ez a csodálatos gyógyulás történt, már több mint negyvenéves volt.
A hívek imája. 27 Mert valóban összefogott ebben a városban Heródes és Poncius Pilátus a pogányokkal és Izrael népével fölkent, szent szolgád, Jézus ellen, 28 hogy végrehajtsák azt, amit hatalmad és akaratod előre elhatározott.
A jeruzsálemi hívők élete. 34 Nem akadt köztük szűkölködő, mert akinek földje vagy háza volt, eladta, és az érte kapott pénzt elhozta, 35 és az apostolok lába elé tette. Mindenkinek adtak belőle, a szükséghez mérten. 36 József, a ciprusi származású levita is, akit az apostolok Barnabásnak neveztek el, ami azt jelenti, hogy a vigasztalás fia, 37 eladta földjét, az árát fogta, és az apostolok lába elé tette.