Örülók, ha tetszik!
A hátsókerékhajtás szerintem tök jó, ilyen takonyban még ez a gyenge villanymotor is simán elkapar elöl hajtva. Hűtás/fűtésre melyik appot használod, a sima VW app vagy az ID-hoz van külön?
Az ülésfűtésére már nem emlékszem, nagyon régen próbáltam, de azt tudom, hogy minden VW-csoportosnál kb. az első, hogy átírom az 1. fokozat értékeit, az nem baj, ha ennél nem kell, mert ezt már sima VCDS tudtommal nem fogja :) Indításnál én maradi vagyok, szeretem, ha egy gombnyomás elválaszt attól, hogy élesedik az autó, pláne, hogy a kiskölyök is beül időnként játszani.
A tél az nehéz dió, múltkor volt egy olyan napom, hogy csak 2-3 kilométeres meneteim voltak egész nap köztük teljes kihűléssel, bolt előtt fűtve várással, 50kWh/100km felett volt a napi átlagfogyasztása, de persze ekkor 30-nál nagyobb tempó elvétve volt és a fűtés végig csutkán ment. A ma reggeli -8°C-as indulás sem feltétlenül ezeknek a világa, persze az app-pal előfűtve egy kicsit javul a helyzet. Ilyenkor ugye kijön az, hogy hiába ~30% átlagos hatásfokkal működik a belsőégésű, ha a hulladékhőt felhasználjuk fűtésre, akkor az szumma 60% felett lesz, villanynál meg ezt többletenergiaként kell beletenni.
Majd kitapasztalod, ha határán leszel a hazaérésnek, akkor majd látni fogod, hogy a fűtés levétele ilyenkor mennyit jelent, de már a belső keringtetés is érezhetően csökkent pl. a felfűtés energiaigényén.
A kitakarós LED-et én is szeretem. Mátrixból csak az O4-ét próbáltam, az gondolom a legolcsóbb amit a csoport gyárt, arra nem cserélném el. A komolyabbakra azért biztosan :)
A szoftverfrissítésre kíváncsi vagyok, én anno még a hivatalos forgalmazás megkezdése előttre emlékszem, hogy még béta verziónak sem neveztem volna abban az állapotában és főleg stabilitásában.