11_11 Creative Commons License 2025.01.27 -1 0 6205

Galatáknak írt level : 6 : fejezet: 1-18 v  (1-12, 15-16 v)

 

Keresztény közösségi szellem.

1 Testvérek, ha valakit botláson értek, ti akik lelkiek vagytok, intsétek meg a szelídség szellemében. De ügyelj, hogy magad kísértésbe ne essél!  2 Hordozzátok egymás terhét, így teljesítitek Krisztus törvényét. 3 Aki beképzeli magának, hogy valaki, holott semmi, önmagát áltatja. 4 Mindenki a saját tetteit tegye mérlegre, dicsekvését pedig tartsa meg magának, ne tárja mások elé. 5 Hiszen mindenkinek a maga terhét kell hordoznia.    6 Akit a (keresztény) igazságokra tanítanak, engedjen részt tanítójának minden javából.
  7 Ne áltassátok magatokat, Isten nem hagy magából gúnyt
űzni. Amit az ember vet, azt is aratja.

8Aki tehát test szerint vet, az a testből is arat majd romlást. Aki ellenben a Lélek szerint vet, a Lélekből arat örök életet. 9Ne fáradjunk bele tenni a jót, mert ha kitartunk, annak idején aratni is fogunk. 10Amíg tehát időnk van, tegyünk jót mindenkivel, főképpen hittestvéreinkkel.
 Befejezés. 11 Nézzétek, mekkora bet
űkkel írok nektek a saját kezemmel!  12 Akik test szerint akarnak tetszeni, körülmetélkedésre kényszerítenek titeket, csak azért, hogy Krisztus keresztjéért ne szenvedjenek üldözést.

15 Mert sem a körülmetéltség nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, hanem csak az új teremtmény. 16 Béke és irgalom mindazoknak, akik ezt a szabályt követik, Isten (igaz) Izraelének!