Tudod e suta3 A Biblia ezt is írja . 10 Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak. ( Ézsaiás:41:10 v)
Apostolok Cselekedetei 24. fejezet: 1-27v ( 1-2, 4-6, 8-11, 15-17, 24-25, )
Pált vádolják Félix előtt. 1 Öt nap múlva Ananiás főpap néhány vén és egy Tertullusz nevű ügyvéd kíséretében elment, hogy vádat emeljen Pál ellen a helytartónál. 2Amikor előállították, Tertullusz hozzálátott a vád előadásához: „Jóvoltodból teljes békében éltünk, és gondoskodásod folytán nagy javulás állt be ennek a népnek az életében…. 4De hogy hosszan fel ne tartsalak, kérlek, kegyeskedj röviden meghallgatni minket. 5 Itt van ez a hitvány ember, ez az egész földkerekségen viszályt szít a zsidók között, és a názáretiek felekezetének is ő áll az élén. 6Még a templomot is meg akarta szentségteleníteni, ezért elfogtuk, s törvényünk szerint akartunk ítéletet tartani fölötte….. 8Ha kihallgatod, magad is meggyőződhetsz, mennyire igaz, amivel vádoljuk.” 9A zsidók helyeseltek, s bizonygatták, hogy így áll a dolog.
Pál védekezése. 10Amikor a helytartó bólintott feléje, hogy beszéljen, Pál így védekezett: „Tudom, hogy hosszú évek óta bírája vagy ennek a népnek, ezért nyugodt lélekkel terjesztem eléd védekezésemet. 11Meggyőződhetsz róla, nincs több, mint tizenkét napja, hogy fölmentem Jeruzsálembe imádkozni….13 Semmit sem tudnak bizonyítani abból, amivel előtted vádolnak…. 15 Istenbe vetett bizalommal remélem, hogy az igazak és a gonoszok feltámadnak, s ebben ők is osztoznak velem. 16 Magam is arra törekszem, hogy lelkiismeretem mindig tiszta legyen Isten és az emberek előtt. 17Több év eltelte után azért jelentem meg, hogy adományokat hozzak népemnek, és hogy áldozatot mutassak be.
Pál cezáreai fogsága. 24 Néhány nap múlva megjelent Félix, zsidó feleségével, Druzillával együtt, aki zsidó nő volt, hívatta Pált és meghallgatta a Krisztus Jézusra vonatkozó hit felől. 25 Amikor azonban az igazságosságról, az önmegtartóztatásról és az eljövendő ítéletről beszélt, Félix megrettenve félbeszakította: „Most elég, mehetsz. Majd alkalomadtán hívatlak.”