11_11 Creative Commons License 2025.01.19 -1 0 6152

  János evangéliuma   4. fejezet: 1-…54v  ( 1-14,)

Jézus és a szamáriai asszony. 1Amikor Jézus megtudta, hogy a farizeusok úgy értesültek, hogy ő több tanítványt szerez és keresztel, mint János – 2 noha Jézus maga nem keresztelt, csak a tanítványai –, 3 elhagyta Júdeát és visszatért Galileába, 4 így keresztül kellett mennie Szamárián. 5 Odaért Szamária egyik városához, Szikarhoz; ez annak a földnek a közelében volt, amelyet Jákob fiának, Józsefnek adott. 6 Ott volt Jákob kútja. Jézus elfáradt az úton, azért leült a kútnál. A hatodik óra felé járt az idő. 7 Egy szamáriai asszony odament vizet meríteni. Jézus megszólította: „Adj innom!” 8 Tanítványai ugyanis bementek a városba, hogy élelmet szerezzenek. 9A szamáriai asszony így válaszolt: „Hogyan? Zsidó létedre tőlem, szamáriai asszonytól kérsz inni?” [A zsidók ugyanis nem érintkeztek a szamáriaiakkal.] 10 Jézus ezt felelte neki: „Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki azt mondja neked: Adj innom, inkább te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked.” 11„Uram – mondta erre az asszony –, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vehetnél hát élő vizet? 12 Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki ezt a kutat adta nekünk, s maga is ebből ivott a fiaival és állataival együtt?” 13 Jézus azt mondta neki feleletül: „Aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. 14 De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” >>>>>

(A Jézus életében ideje alatt megtörtént eseményeket átszínezik a későbbi, a János közösségének idejében történt események. Ebben a fejezetben a víz az örök életet szimbolizálja, amelyet az igazság lelke ad, ez a teológiai kettős szint. Másrészt a szamáriai asszonnyal való találkozás át- meg átszövődik a későbbi, a föltámadást követő szamáriaiakra vonatkozó utalásokkal, ez a történeti kettős szint. )

 

>>>>>>>>>>