A Jézus korabeli zsidóság egyik vallási csoportját a szadduceusok alkották, akik nem hittek a halálból való feltámadásban. Csupán Mózes öt könyvét, a Tórát fogadták el sugalmazottnak. Egy alkalommal csapdát állítottak Jézusnak, azért, hogy szaván fogják Őt egy kitalált történettel
A sógorházasság. 5Ha testvérek laknak együtt, s egyikük meghal anélkül, hogy gyermeket hagyna hátra, az elhunyt felesége ne menjen hozzá egy kívülről, idegen családból való férfihez. Menjen be hozzá a sógora, s vegye el; sógori kötelezettségének eleget téve. 6Az elsőszülött, akit (az asszony) szül, kapja az elhunyt testvér nevét, nehogy kivesszen a neve Izraelben. MTörv 25,5-6).
24 Jézus így felelt: „Nem azért tévedtek, mert nem ismeritek az Írásokat, sem az Isten hatalmát? (Mk 12,24)”.
Márk evangéliuma 12. fejezet 1-…44 v ( 1-10,11-13, >>>>-25, 39, v
A gyilkos szőlőművesek. 1Ezután példabeszédekben kezdett szólni hozzájuk: „Egy ember szőlőt ültetett, s körülvette sövénnyel, sajtót ásott benne s tornyot is épített. Majd bérbe adta szőlőműveseknek, és elment idegenbe. 2Amikor eljött az ideje, elküldte a szőlőművesekhez szolgáját, hogy szedje be a neki járó részt a szőlő terméséből. 3Ezek elfogták, összeverték, és üres kézzel elzavarták. 4Egy másik szolgát küldött hát oda hozzájuk, ennek betörték a fejét és szidták-gyalázták. 5Küldött egy harmadik szolgát is. Ezt megölték. S még több más szolgát küldött, ezek közül némelyeket megvertek, másokat megöltek. 6Már csak egyetlen fia maradt, akit nagyon szeretett. Utoljára őt küldte el hozzájuk. Azt gondolta: Fiamat csak megbecsülik! 7De a szőlőmunkások így biztatták egymást: Ez az örökös. Gyerünk, öljük meg, és mienk lesz öröksége! 8Nekiestek hát, megölték és kidobták a szőlőből. 9 Mit tesz majd a szőlő ura? Eljön, megöli a szőlőműveseket, és másoknak adja ki a szőlőt. 10Nem olvastátok az Írást: A kő, melyet az építők elvetettek, szegletkővé lett….12Erre el akarták fogni, de féltek a tömegtől. Megértették ugyanis, hogy róluk mondta a példabeszédet. Otthagyták, elmentek onnan.
Az adópénz. 13A farizeusok és a Heródes-pártiak közül odaküldtek hozzá néhány embert, hogy a szavaiba belekössenek. >>>>>>>