Miért áltudomány a Szuper/SemmiFizika, ironikusan kifejezve, a "hülyeség-izmus"? Indoklom és az esetleges további pontosításokon lehet vitázni, de azon, hogy az atombombák nem robbannak fel, azon aligha. Tehát az elmélet, igazolva lett kísérletekkel.
"Tömeg-energia ekvivalencia
A tömeg-energia ekvivalencia a speciális relativitáselmélet egyik következménye, mely szerint a test E nyugalmi energiája megegyezik az m (nyugalmi) tömeg és a c fénysebesség négyzetének szorzatával:
azaz a tömeg és az energia arányosak egymással.
A tömeggel rendelkező részecskéknek nyugalomban is energiájuk van, ún. „nyugalmi energiájuk”, mely különbözik a mozgási és a helyzeti energiától. "
"Konkrét példák az alkalmazására
A tömeg-energia ekvivalenciával magyarázható, hogyan képesek a nukleáris fegyverek hatalmas energiát termelni. Ha megmérjük az atommag tömegét, azt tapasztaljuk, hogy az kisebb, mint az őt alkotó részecskék tömegeinek összege. Ebből a hiányzó tömegből kiszámolható, mekkora energia van az „atommagba zárva”. Ez lehetővé teszi, hogy kiszámítsuk, mely atommag-átalakulások járnak energiafelszabadulással és mekkorával.
Az urán maghasadásakor felszabaduló energia kiszámolható, ha tudjuk az urán atommagjának tömegét és a keletkező atommagokét: a kettő különbségének megfelelő energia meghatározható az E = mc2 képletből, ez lesz a felszabaduló energia."
