Kedves europeer!

én "japán csodáról" nem is álmodoztam, a japán modellt is csak azért említettem, hogy rávilágítsak az általam követendőnek tartott munkastílusra, szervezettségre, munkáltató-munkavállaló viszonyra, a gyártás- és gyártmánytechnológiára, minőségi mutatókra, a (tovább)fejlesztés céljából történő tőkefelhalmozásra utaljak.

Ugyanis az 1980-as évek második felében itt volt egy csomó kisebb-nagyobb állami cég, nagy épületekkel, nem feltétlenül korszerű termékszerkezettel, de jól képzett, a nagyvilágban viszonylag tájékozott műszakiakkal, akik nagy lendülettel, tettvággyal és szorgalommal vágtak volna neki az érdekes kihívásoknak, amelyeket bizonyos csúcstechnológiák (akár csak) szűkebb körben való bevezetése jelentett volna (az addigi csúcstechnikai embargók megszüntetését követően).
Más kérdés, hogy a vezető káderek egy része szakmailag (is) alkalmatlan lett volna ilyen átállások irányítására, de ezek leváltása/helyettesítése megfelelően képzett szakemberekkel nem jelentett volna semmi nehézséget, hiszen volt belőlük elég. Külkereskedelmi üzletkötőink sem álltak hivatásuk magaslatán sem a piacfelderítésben, sem a marketingben, sem a kivitelben, sem a behozatalban.

A fogyasztási cikkek behozatalának, és az arra fedezetként szolgáló valutának a meggondolatlan felszabadítása, értelmetlenül nagy egyensúlyhiányt okozott, s emellett túl hamar beindította a "fogyasztói társadalomba" való belépés illúziójat, a "minőséget termelő
társadalom" elérésére való törekvés helyett.

Naivság volt azt hinni, hogy a "nyugaton" látott jólétet el (pontosbban utol) lehet érni a távolkeleti termelési szokások és a visszafogottabb fogyasztási szokások átvétele nélkül.
Hiba volt a talpon maradt, nyereséges vállalatokat olyan gyorsan eladni, hiba volt a piackivásárlásokat lehetővé tenni, hiba volt a magyar élelmiszerpiac felszabadítása.

Mindezek felgyorsították az egyensúlyhiányt, a közismert rablóprivatizációról nem is beszélve.
A bérek persze megmaradtak a minimális szinten, de anélkül, hogy a remélt általános technológiai ugrás - ami záloga lehetett volna egy erős (piac)gazdaságnak - lényegében elmaradt. Igy maradt a függőség és a magyar lakosság ´nagy átlag´nak szánalmasan rossz vagyoni helyzete. Ugyanakkor az árak sok esetben jóval meghaladják a
az utolérni kívánt ny-európai országok árait. A bérek maradtak lent, persze ...
Hol vagyunk már attól a mézesmadzagtól, hogy "ha eladjuk az üzemet egy külföldi befektetőnek, az majd a nyugati szervezettséggel biztosítja, hogy a bérek is elérjék a fejlett nyugati országokét". Mi történt? Áron alul megvette, bezárta, és a piacot megtartotta.
Ezt olcsóbban is el lehettt volna intézni...
Ahol a befektető fejlesztett, és termelés folyik, ott is csak a magyar átlagnál ugyan magasabb, de korántsem világszívonalú bérekről lehet csak szó, mert "az már veszélyeztetné a versenyképességet". Mondom, a nyomott bérek akkor lennénekérthetőek, ha kifizetésükre egy igazi technológia ugrás anyagi alapjaira való tartalékolás/hitelvisszafizetés miatt nem kerülne sor. De erről sajnoncs nincs szó.

Tehát a remélt fejlődés elmaradt, s az általános szegénység is. A fővárosi, a legjobb üdülőhelyek környéki, igazán jövedelmező ingatlanoktól is megszabadultunk ...
Tehát a lakosság egésze szempontjából egy óriási hiány keletkezett a tulajdoni mérlegben
(egyének, önkormányzatok, sőt, az állam részéről is).

Bocs europeer, ha kissé eltértem a tárgytól.