Útban a kunyhóhoz (Nadányi Zoltán)

Ködök elúsznak és csaló jelek,
mint hajnali harang, úgy cseng a szívem
és tiszta szemmel nézek, figyelek.

Látom a csúcsot: koppasztott mezítlen,
látom a völgyben erdők levelét,
látom az útat és el nem veszítem.

Keresek egy zugot most legelébb,
sok erős ágat, hogy viskóm felüssem
s ha minden kész: egy nő talán belép.

Tetőnkre nem tör a víz sem, a tűz sem,
nyájunk legel, rózsállik ablakunk
fölöttünk a Nap szekerez derűsen,

míg elöregszünk és elporladunk.