Máté evangéliuma 14. fejezet: 1..- 1-36 v (1-10, 13-16, 18-20, 22-23 v )
Keresztelő János halála. 1 Akkoriban Heródes negyedes fejedelem hallotta Jézus hírét. 2 „Ez Keresztelő János – mondta szolgáinak –, feltámadt, innen van benne a csodatévő erő.” 3 Heródes ugyanis elfogatta Jánost, bilincsbe verette, és börtönbe vetette fivére, Fülöp felesége, Heródiás miatt. 4 János ugyanis figyelmeztette: „Nem lehet a tiéd!” 5 Meg is akarta ölni, de félt a néptől, mert prófétának tartották. 6Heródes születése napján történt, hogy Heródiás lánya táncolt a vendégeknek. 7 Annyira megtetszett Heródesnek, hogy esküvel ígérte, bármit kér is, megadja neki .8Az – minthogy anyja előre kitanította – így szólt: „Add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!” 9 A király elszomorodott, de az esküre és a vendégekre való tekintettel megparancsolta, hogy adják neki oda. 10 Lefejeztette hát Jánost a börtönben. ….
Az első kenyérszaporítás. 13 A hír hallatára Jézus elhajózott onnan egy elhagyatott helyre, hogy egyedül legyen. De a nép tudomást szerzett róla, és gyalogszerrel utánament a városokból. 14 Amikor kiszállt, már nagy tömeget talált ott. Megesett rajtuk a szíve, s meggyógyította betegeiket. 15Amikor beesteledett, odamentek hozzá tanítványai, és figyelmeztették: „Elhagyatott itt ez a hely, s már az idő is későre jár. Bocsásd el a népet, hadd széledjenek szét a falvakba, hogy élelmet vegyenek maguknak!” 16 Jézus azonban így válaszolt: „Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni!” ..…18„Hozzátok ide!” – mondta, 19 s meghagyta, hogy a nép telepedjék le a fűre, majd fogta az öt kenyeret meg a két halat, föltekintett az égre, és megáldotta őket. Ezután megtörte a kenyereket, odaadta tanítványainak, a tanítványai pedig a népnek. 20 Mindnyájan ettek s jól is laktak. A maradékból tizenkét kosarat teleszedtek…..
Jézus a vízen jár. 22 Ezután nyomban szólt a tanítványoknak, szálljanak bárkába, és evezzenek át a túlsó partra, addig ő hazaküldi a népet. 23 Miután hazaküldte, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben besötétedett, s ő ott volt egymagában….