2020. 7 2. Apostolok Cselekedetei 7. fejezet : 1-60 v
( 1-10, 12-19, v) >>>>>
István beszéde. 1 A főpap megkérdezte: „Valóban így áll a dolog?” 2 Erre válaszul így beszélt: „Testvérek és atyák! Hallgassatok meg! A dicsőség Istene megjelent atyánknak, Ábrahámnak, amikor még Mezopotámiában élt, mielőtt még Háránban letelepedett volna, 3 és így szólt hozzá: Hagyd itt földedet és rokonságodat, s menj arra a földre, amelyet majd mutatok neked. 4Erre elvándorolt Káldea földjére, és Háránba ment lakni. Innen atyja halála után erre a földre vezette az Isten, amelyen most laktok. 5 Örökségképpen nem adott neki még egy talpalatnyi földet sem, de megígérte, hogy birtokul adja majd neki, és ha meghal, utódainak, jóllehet ekkor még nem volt gyermeke. 6Azt is megmondta Isten, hogy utódai idegen földön hazátlanul bolyonganak majd, szolgaságba vetik, és négyszáz esztendeig sanyargatják őket. 7 A nép fölött azonban, amelynek rabszolgái lesznek, ítéletet tartok – mondta az Úr –, ők meg kivonulnak, és ezen a helyen nekem fognak szolgálni. 8 Aztán adta neki a körülmetélés szövetségét. Így született neki Izsák, és a nyolcadik nap körül is metélte. Ugyanígy Izsák is Jákobot, Jákob meg a tizenkét pátriárkát. 9 A pátriárkák irigységből eladták Józsefet Egyiptomba, de az Isten vele volt.10 Minden viszontagságán átsegítette, sőt kegyeltté tette, és bölcsességgel tüntette ki Egyiptom királya, a fáraó előtt, úgyhogy az megtette Egyiptom és egész háza kormányzójává.
12 Amikor Jákob meghallotta, hogy Egyiptomban van gabona, akkor elküldte először atyáinkat. 13 Második útjuk alkalmával József fölfedte testvérei előtt kilétét, és így a fáraó előtt is kitudódott József származása. 14 József aztán odavitette atyját, Jákobot és egész rokonságát, összesen hetvenöt személyt. 15 Jákob így Egyiptomba költözött, ott is halt meg, s atyáink szintén. 16 Szichembe szállították, és abban a sírban temették el őket, amelyet Ábrahám ezüstpénzen vett meg a szichemi Hámor fiaitól. 17Amint közeledett az Isten Ábrahámnak tett ígérete beteljesülésének ideje, a nép egyre szaporodott és sokasodott Egyiptomban, 18 míg csak egy másik király nem került Egyiptom élére, aki nem ismerte Józsefet. 19 Ez álnokul bánt népünkkel, arra kényszerítette atyáinkat, tegyék ki a csecsemőket, hogy elpusztuljanak….
>>>>>>