Ó, dicső Ormány Piktor, ki nagyhasú vezér,
Küldted az aranyat, szép pénzt, s nem féltél semmiféle veszélyt,
Hatalmas birodalmat irányítva, a sorsod már rég megvolt írva,
Ámde most egy furcsa küldetés hívott el téged a sötét tájra.

„Taníts meg egy sasnak repülni!” – parancsoltál,
Küldted hát a pénzt, hogy a titok, mi a magasban lakik, megvalósuljon,
Elbaltov Károly, a telefonkönyv-szerkesztő, titkot ismerő bölcs,
Aki egy szárnyaló sas bölcsességét adhatja át egy zöld madárnak.

S ím, Mászkál Helyben, a sasröptető mester,
Ki minden titkot tudott a levegő urairól,
Felkészült, hogy tanítson, vezetett, és minden próbát kiállt,
De a sas, a zöld, a szárnyait mégis elhagyta,

A levegő helyett, a föld felé zuhant.

A nép gyülekezett, szemük előtt a titok kiderült,
A hatalmas sas helyett, mi csodát is vártak,
Egy törött szárnyú veréb feküdt ott,
A vágyak nem szárnyaltak, csak remények porrá lettek.

Ormány Piktor, ki nagy tervekkel indult,
Most csak nézte, hogyan dől össze a hír,
A pénz, a tudás, a tanítás mind hiábavalónak tűnt,
A sas nem szárnyalt, s a veréb ott maradt,
Hogy az igazság: nem mindenkinek szántatott a magas ég.