Véleményem szerint az "egyetemes rocktörténelem" megkerülhetetlen darabja. Nálam olyan albumok mellett a helye, mint a korai Led Zeppelin, Pink Floyd vagy Deep Purple. Zeneileg, a lemez felépítése, témája a hetvenes évekre jellemző. Aláírom, hogy Geddy Lee hangja nem mindenkinek fog tetszeni, én is kicsit furcsának tartottam, de tény hogy  talán 92-ben az akkori Zalkán hihetetlen hatással volt rám. Ezzel az albummal és gyorsan utána a Rush életművel indultam meg a progresszív rock szerteágazó, követhetetlen ösvényein. Felületes hallgatással elmegy az ember mellett mindegyik lemezük, de ha kicsit odafigyel az ember, rájön, hogy itt bizony minden a végtelenségig ki van dolgozva. Érdekes talán, hogy a fő zeneszerző nem más mint a dobosfenomén Neil Peart, aki még a gitárszólók nagy részét is írta. Koncertfelvételeket nézve, zenéjüket bőven sikerült a jelen korra is átültetni, egy pillanatig sem tűnik öreg emberek retro lötyögésének. Neil halálával sajnos meghiúsúl, hogy valaha is lássam őket , de az elég terjedelmes életmű megmarad. Nálam mind a Rush, mind a 2112 top10-es.