Mivel az ÖT legutóbbi adásában (YouTube-link szokás szerint az első hozzászólásban) vita alakult ki a „reálbérekről”, azok értelmezéséről, meg arról, hogy tulajdonképpen mekkorát nőttek (vagy éppen csökkentek) a Fidesz uraskodásának első évei alatt, a YouTube-videó alatt hemzsegnek az olyan kommentek, amik statisztikákat és/vagy személyes jólétüket citálva amellett kardoskodnak, hogy Magyarország az elmúlt bő évtizedben jól élhető országgá, netán egyenesen Kánaánná izmosodott. Erős és büszke, ugye. A KSH statisztikáit most hagynám is, nem kellenek ahhoz ál-Churchill-idézetek, hogy az ember belássa, a statisztika mint műfaj (mint módszertan) mennyire alkalmas BÁRMI bemutatására. Adjatok egy adathalmazt, és igény szerint bármilyen eredményt kihozok belőle, sőt az ellenkezőjét is (igen, tanultam statisztikát az egyetemen, de ehhez végzettség sem kell). A táblázatok és győzelmi jelentések helyett én maradnék a tapasztalásnál: ez az ország egyre rémesebb, és ez nem kis mértékben (persze, nem száz százalékig) a NER becenevű hálózati és intézményi rendszernek, annak a kváziállamnak tudható be, amelyik a társadalmi össztermék újraosztását monopolizálta, miközben óriási erőforrásokat mozgat meg, hogy a társadalmat passzivitásban (akár úgy, hogy az aktivitás illúzióját nyújtja) tartsa.

Kétségtelen, hogy vannak, akik jól jártak/járnak vele. Ez a lényege: az első osztályú utasok kényelmesen terpeszkednek puha pamlagaikon, a másodosztályú társutasok is elücsörögnek műplüss üléseiken, bár nekik azért már rendesen kell kapaszkodniuk, a peronokon már jókora tömeg szorong napról-napra túlélve a remek utazást (itt ácsorgok én is, ezt ismerem testközelből), és mindenki más potyautasnak számít. Ez az utóbbi két réteg fizeti az egész kóceráj fenntartásának legnagyobb részét. Kevés győztes, rengeteg vesztes, kedvező statisztikák.

Értem én. Milyen csúnya dolog potyautazni (érdekes, milyen előszeretettel emlegetik ezt a szót a TB-vel kapcsolatban)! Csak hozzátenném, hogy van egy rakás alak, akik - többek között - a járulékfizető, jegyüket megváltó utasok pénzén audiznak, repülőzgetnek, skodasuperbeznek, hummereznek, feketekisbuszoznak, jachtoznak. Sőt nem csupán a rendesen jegyet váltók pénzén, de bizony, még a potyautasok pénzén is, akik, meglehet, éppen nem fizetnek példáuéé tébét, de fizetnek áfát, dézsmát, füstadót, haradzsot és péterfilléreket, meg az isten tudja még, miféle tolvajságokat; a három szem ellopott krumpliért rendőrsége hurcibáltak pénzén is, meg az iskolában kabátban didergő diákok és az otthonról hozott krétát elgémberedett ujjakkal fogó tanárok, az aluljárókból kiakolbólított hajléktalan pénzén, a szilikózisos bányász pénzén, akinek elveszik a nyugdíját, a helyhiány miatt a kórházi folyosón fektetett beteg pénzén, a túlzsúfolt előadókba be se férő, szemeszterenként százezres összeget fizető egyetemista pénzén, a fél kiló csirkefarhátból vasárnapi ebédet főző kisnyugdíjas pénzén, a városból esztétikai okokból elzavart ingyenkonyhák előtt órákig a sorban vacogók pénzén, a szegénység és a kilátástalanság miatt meg sem születő gyerekek pénzén - és mindezzel nem csupán anyagi, de igen tetemes erkölcsi károkat is okoznak, a más természetű károkról most nem is beszélve.

Igaz, velük nemigen lehet találkozni az orvosi rendelőkben, a fertőzött közkórházakban, a mindennapokban. Mindennapjaik más tereken zajlanak. Ők aztán nem "potyautasok"! És annyi minden mellett persze kifizetjük még a tébéjüket is.

Most azt hagyjuk is, hogy közben milyen lett az életünk minősége. Ez nagyon komplex dolog. „Az, hogy a kocsmák bezárnak, nem olyan nagy baj. Mindenki kezében ott az okostelefon, ez jelenti ma már a közösségi élményt, nem kell hozzá együtt lerészegedni” – írja az egyik kommentelő. Oké, ez az elidegenedés nem elsősorban a NER eredménye, az csak vidáman profitál belőle és tovább gerjeszti. Mégis, azt hiszem, ennél kevés ijesztőbb társadalmi látleletet olvastam úgy, hogy a látleletező még örül is neki. De biztos csak azért látom így, mert „irigy proli vagyok, aki saját frusztrációit vetíti a világra”, ahogy a kommentelők egy része állítja, vagy éppen „jól megfizet a Tóni”, „milliós júdáspénzeket” kapok, ahogy a kommentelők egy másik része véli.

„Vagy mindkettő”, ahogy Berger mondja a Hairben, mikor a behívóját elégeti.