destrukt Creative Commons License 2024.12.11 -3 0 6026

"A fizika előrehaladását két veszély fenyegeti: az áltudomány térhódítása és a kőbevésett fizikai törvények megtámadhatatlansága. Mindenkinek joga van kételkedni a fizika bármely törvényében, megállapításában, de ez kötelezettséget is jelent: pontosan ismernünk kell azokat az alapfogalmakat, azokat az eredményeket, amit a fizika feltárt. Lehet igaza egy autodidaktának is a tudomány felkent nagyjaival szemben, de ehhez hosszú és nehéz utat kell végigjárnia, pontról pontra bizonyítani kell igazát. Tudomásul kell venni, hogy nincs könnyű út. „

 

Teljesen egyetértek. Az áltudomány már beférkőzött a tudományba relativitáselmélet képében, aminek a megtámadhatatlanságát hirdetik a hivatásos fizikusok.

Mindenkinek joga van kételkedni, de ezért véget is ér a tudományos pályafutása, mert kicsinálják. 

Én végigjártam a hosszú utat, de mivel én soha nem ebből éltem, számomra nem volt nehéz, inkább élvezet.

 

Az is jogos elvárás, hogy pontról pontra bizonyítani kell az igazamat.

Az én esetemben ez nem is fog elmaradni. 

Tudomásul veszem, hogy ez lesz könnyű út.

Eleinte kevés lesz a támogató, és sok lesz az olyan gáncsoskodó értetlenkedő, mint te.

De ez nem veszi el a kedvemet. 

Előzmény: őszszakál (6025)