11_11 Creative Commons License 2024.12.10 -1 0 6072

  Péter I. levele   2. fejezet: 1-…25 v ( 1-8, 10-11, 13-14, 19-21, v)

 

Egység Krisztussal. 1 Szakítsatok hát minden gonoszsággal, minden álnoksággal, képmutatással, irigységgel és minden rágalmazással. 2 Mint újszülött csecsemők kívánjatok lelki, vizezetlen tejet, hogy rajta felnőjetek az üdvösségre, 3hisz tapasztaltátok, hogy milyen édes az Úr. 4 Őhozzá járultatok, az élő kőhöz, amelyet – bár az emberek elvetettek – Isten kiválasztott és megbecsült, 5és magatok is, mint élő kövek, épüljetek lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat ajánljatok fel Jézus Krisztus által. 6 Ezért van benne az Írásban: Lám, kiválasztott, becses szegletkövet rakok le Sionban. Aki hisz benne, az nem vall szégyent. 7 Nektek tehát, mivel hisztek benne, dicsőségetekre válik, a hitetlenekre ellenben ez vonatkozik: „Az a kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkő lett”, a botlás köve és a botrány sziklája: 8 megbotlanak benne, mert nem fogadták el hittel a tanítást, amelyre meghívást kaptak. 10Ti valamikor nem voltatok nép, most pedig Isten népe vagytok; régen nem nyertetek kegyelmet, most pedig irgalomra találtatok….

Magatartás a pogányok között. 11 Szeretteim, kérlek benneteket, hogy mint idegenek és zarándokok, tartózkodjatok a testi kívánságoktól, mert ezek a lélek ellen törnek…..

Kötelességeink a feljebbvalók iránt. 13Engedelmeskedjetek az Úrért minden emberi hatalomnak, mind a királynak, a legfőbbnek, mind a helytartóknak, akiket ő küldött, 14 hogy a gonoszokat megbüntessék, a jókat pedig kitüntessék…..

A rabszolgák kötelességei. 19 Mert érdemet szerez, aki Istenre való tekintettel türelmesen elviseli a fájdalmat, még ha igazságtalanul szenvedi is el. 20 Mert milyen dicsőség az, ha mint bűnösök, eltűritek az arculütést? Ha ellenben jót tesztek, és mégis türelmesen szenvedtek, az kedves Isten előtt. 21 Mert erre vagytok hivatva, hiszen Krisztus is szenvedett értünk, példát adva nektek, hogy kövessétek nyomdokait. >>>>>>>>>