Több, mint 1 éve már írtam egyszer ide BT-ről, most megint írnék.

 

Ugyanis pár napja jelent meg a toronymagasan legjobb lemeznének, az életem egyik legnagyobb kedvenc, top 10-be való albumának egy remasterelt kiadása, ez az első újrakiadás és egyben először bakeliten is megjelenik. A remaster minősége meglepően jó, egyszerűen tisztábban hangzik, talán kicsit hangosabb lett néhány szám, de nem zavaróan, összességében nagyon jól sikerült.

 

Aki nem ismerné, a This Binary Universe egy ambient / IDM / glitch / downtempo / orchestral / jazz / rock műfajokat egyesítő kis csoda, varázslatos dallamvilággal, kreatív, nagyon komplex hangzással, a ami egyesít a dallamos, éteri zeneiséget és ipari zajok káoszát nagyon kreatív módon. Közben végig változatos marad, a rock, jazz és nagyzenekari elemek folyton váltják egymást, nyugtató, gyönyörű ambient és recsegő zajos elemek váltakoznak, a dallamok pedig fülbemászóak és emlékezetesek. Gyakorlatilag ez egy tökéletes album, az elejétől a végéig, a kevés olyan album egyike, amire megadnám a 10/10-et, pedig szerintem ilyen értéket maximum 8-10 lemeznek adnék meg összesen. Szóval a lényeg az, hogy ez gyakorlatilag kihagyhatatlan és méltatlanul elfeledett.

 

Annak, hogy annyira nem ismert ez a lemez, szerintem az oka maga BT. BT, azaz Brian Transeau megítélése ugyanis tipikus példája annak, amit a leginkább utálok a művészetben. A beskatulyázást. Amikor a legismertebb korai műve alapján azt feltételezik, hogy az az alkotó nem képes kitörni abból a sztereotip képből. BT a 90-es években tűnt fel, eredetileg mint progresszív trance előadó. Nem volt akkor sem azért annyira gagyi amit csinált, de kétségtelen, hogy tánczenét csinált. Tulajdonképpen olyasminek indult, mint Armin van Buuren. Csakhogy BT nem csak akármilyen DJ, ő klasszikusan képzett, zeneelméletet tanult, klasszikus zenét és Vangelis-t hallgatott fiatalkorában. Valójában mindig ott volt benne, ezért kb. 20 évvel ezelőtt úgy döntött, hogy befejezi a pop és tánczenei korábbi lemezeit (ezeken azért már voltak igencsak jó zenék persze), de aztán hirtelen elkezdett teljesen más műfajokban alkotni.

Ez a lemeze, a This Binary Universe egyszerűen mindennel szembement, amit egy trance előadóról gondolni lehetett, itt megmutatta, hogy klasszikus zenében és kísérleti zenében is otthon van.

Később olyan lemezek jöttek, mint az 'If the Stars Are Eternal So Are You and I', ami egy hasonló stílusú, de atmoszférikusabb, sötétebb jellegű, aztán jött a 'Morceau Subrosa', ami már tényleg egy varázslatos, ütemtelen ambient, sok csodás zongoraszólóval, de még ennél is durvább volt az 'Everything You're Searching for Is on the Other Side of Fear', ami már az elektronikus zene és a nagyzenekari hangzás határán volt, egy 80 perces lemez, ahol egyes számok már szinte tisztán szimfonikus, nagyzenekari stílusúak, éneklő kórussal, kevés elektronikával itt ott, egy afféle modern Vangelis stílusban. A 'Between Here and You' ellenben kifejezetten egy Brian Eno-ra hajazó minimalista elektronikusabb ambient. Eközben a pop oldalát sem felejtette el és két lemeze is van, amiben énekesekkel dolgozva, vokális és instrumentális számokat csinált, a kísérleti zajos hangzását a progresszív trance és house ütemekkel egyesítve. Ha van magas minőségű populáris elektronikus tánczene, akkor hallgassátok végig egy jó fülhallgatóval a 'Le Nocturne de Lumiere' című 12 perces számát, ilyen részletgazdagsággal még tánczene nem készült szerintem, egyszerűen fantasztikus. 2014-ben megjelent az addigi legnépszerűbb számaiból egy szimfonikus feldolgozásalbum is. Emellett pedig pár éve csinált egy synthwave albumot is, Metaversal címmel. 2023-ban megint egy This Binary Unverse-hez hasonló lemezzel jelentkezett, erről már írtam tavaly. Gyakorlatilag ma már nem lehet megtippelni, hogy mire lehet számítani. És ezzel a tulajdonságával szerintem az elektronikus zene legnagyobb alakjai közé kezd lépni. De persze a nagyközönség továbbra azt hiszi, hogy a Flaming June című trance szám a legtöbb, amire képes.

 

Visszatérve a This Binary Unverse-re, nagyon érdekes egyébként, hogy amellett, hogy a remaster kiválóan sikerült, ez valójában több, mint egy remaster, ez már inkább remix, ugyanis több számban új elemek jelentek meg, hosszabbak lettek, amikre egyáltalán nem számítottam. Valójában többet kapsz a pénzedért, mint amit megveszel, azért ez elég ritka manapság.

Ráadásul ismert tény, hogy a lemez elkészítésének idején, vagy utána nem sokkal BT stúdióját kirabolták, szóval nem tudom, hogy honnan lett meg az eredeti anyag a remaster-hez.