"Hát épp ezt mondtam,  az ÚT  helyét ki kell ÜTni,  ahogyan  az ösvény másik neve is azért  CSAPÁS,  mert a helyét  kicsapkodják vagy az emberek,  vagy  az erdőben élő vadállatok."

Ez így igaz! 

Nem véletlenül szerepel bennük a T hang. (a CSAPÁSBAN a CS hang) Mindkettő hasonló jelentést hordoz. A T a földre mért ütések hangja, a CS pedig tárgyakra, pl bozótra, vízre, testre.

A mai gyökökben, szavakban is a két hang jelentése teremt kapcsolatot, nem feltétlenül a mai szavak jelentése, mert ezek már távol(abb) állnak az eredetitől. Én ezért ágálok a mai jelentések összehasonlítása ellen.

Az ÁT gyök valószínűleg az A mutatószóból, és az elérni kívánt (föld)terület T hangjából állt össze: AT, vagy nyomatékosítva: AAT, később ÁT formában. Ez nyilván nem UTat, hanem csak egy szándékot, egy haladási irányt jelentett. (ma is ezt jelenti általában) Ezért a jelentése inkább az OTT szóéhoz áll közel.

Továbbá itt valamilyen akadály legyőzésének szándéka is meghúzódik, - legyen az egy nehezen járható terület, vagy bozótos, vagy kisebb-nagyobb folyó, patak - amin túl kell jutni oda, ahova nem vezet ÚT.

Persze, alkalmasint előfordulhatott, hogy ilyenkor csapást kellett a bozótba "vágni", de az ÁT szó még így sem jelentett UTat, noha a csapás már ÚTnak tekinthető, de az ÁT továbbra is csak egy célt jelölt meg.

 

Az ÚT esetében a T hang szintén a földre utal, hiszen ott van az út, az Ú hang jelentése számomra (még) bizonytalan, talán az elégedettséget, kellemes meglepetést tükrözi hiszen, az egy járható sávot biztosít. Nyilván azért, mert jól letaposták a rendszeres használat alatt. Így esetleg az ÜT jelentésével áll közelebbi kapcsolatban. (minden lépés egy-egy ütés vagy a talajra, vagy a növényzetre.)

 

A többi Ok.