Construkt Creative Commons License 2024.12.04 0 0 5883

De bizony, a dokumentumok szerint Newton volt a feltaláló.

Noha akkoriban még egyetlen országban se létezett találmányi hivatal, ahová az elsőbbségi igényt a ma ismert módon be lehetett volna jelenteni. Ezért az volt az elfogadott eljárás, hogy meg kellett építeni, és egy nyilvános fórumon be kellett mutatni működés közben. Ezt pedig Newton tette meg először.

Persze, mint minden felfedezésnek, vagy minden találmánynak, ennek is megvoltak az előzményei. Egyik se a semmiből pattant elő. De a szerzőségre csak az tarthat jogosan igényt, aki azt hitelt érdemlően prezentálni tudja. Márpedig egy találmány akkor találmány, ha működőképes (működésképtelen találmánya bárkinek van untig elég), és ezt csak egy működő példánnyal lehet bizonyítani. Elméleti leírással legfeljebb az mutatható ki, hogy az elgondolás nem áll ellentétben az ismert természeti törvényekkel. És mint mindannyian tudjuk, az optika törvényei azokban az időkben még messze nem voltak olyan kiforrottak, hogy ebben perdöntőek lehettek volna.

Előzmény: destrukt (5882)