A tizenkét tanítvány történelmiségének védelmére gyakran idézik John P. Meier egyik írását:The Circle of the Twelve: Did it Exist During Jesus Public Ministry? (JBL, 116/4). Meier elég sok tintát pazarol arra, hogy cáfolja azokat, akik a tizenkét apostolt későbbi kitalációnak vélik, de azzal nem foglalkozik, hogy Jézust is egy kitalált személynek tekintik. Védekezése két kategóriára bontható: a keresztre feszítés szégyene és a többszörös igazolás feltételezése (korábbi bejegyzéseimben mindkettőt részleteztem). Semmivel sem lehet alátámasztani, hogy a tizenkettő, akit Pál emleget, az evangéliumokban szereplő Jézus tanítványai lennének. Pál sosem nevez meg senkit a tizenkettő közül és azt sem mondja, hogy közük lett volna Jézushoz, és az evangéliumok szerzői is egymásnak ellentmondó listákat állítottak össze.

Különösen ironikus, hogy végül Meier hosszan ecseteli, mennyire rejtélyes, hogy milyen kevés történelmi adatunk van a tizenkettőről és rávilágít a hiányzó résekre. Például, Pál sokat beszél a jeruzsálemi vezetőkkel és más apostolokkal való interakcióiról, de semmit sem mond a tizenkettőről: „azt várnánk, hogy a kereszténység első generációjának történelme tele van a Tizenkettő hangsúlyos gyülekezeti jelenlétével. Ennek éppen az ellenkezője az igaz.”

Meiert meglepi a titokzatos hallgatás. Egyetlen értelmes következtetése az lehetne, hogy a tizenkettő jelentős szerepet töltött be Jézus szolgálata során, de utána hirtelen eltűntek. Mennyire értelmes lenne azt feltételezni, hogy a tizenkét apostol nyom nélkül eltűnik az összes őskeresztényi írásból, hogy majd újra megjelenjenek több száz év múlva hamis legendaként különböző gyülekezetek alapítása kapcsán, mintha dinamikus jelenlétük töretlen lett volna? Helyesebb lenne azt feltételezni, hogy azért töltöttek be jelentős szerepet Jézus szolgálata alatt, mert ők is csak kitalált figurái voltak a történetnek.