"Jellemzően a 2  hangos szótövek  veszik fel ezt a V hangot vendégként. JÓ,  JŐ,  HÓ,  HŐ,  HŰ,  TÓ,  TŐ, LÓ,  LŐ,   KŐ,   BŐ,   FŰ,  FŐ,   FÚ,   KI,  LE,  NŐ,   SZŐ,  és  a többiek."

Igen, s ez önmagában is gyanús, mivel emögött valamilyen szabályszerűség húzódik.

1./ Azonnal felvetődik a kérdés, azonos végű három- vagy többhangú gyökök, szótöveknél miért nincs kiejtést segítő V hang, mikor azokat is ki kell ejteni?

2./ Másik kérdés: Amikor toldalékoljuk a kéthangú gyököket, miért nem használunk minden esetben V vendéghangot?

Pl. lovas-lóért, köves-kőért, füves-fűért, ...

4./ Hovatovább jelentős többségben vannak azok a szavak, ahol nincs V vendéghang, ami azt jelenti, nincs ilyen igény rá. Ha így áll a helyzet, máshol kell keresni a kérdésre választ.

5./ A választ akkor kapjuk meg, ha keresünk olyan szavakat, amelyekben a V hang helyén egy másik hang található: odú, daru, nedű, keserű, tetű, stb...

6./ Továbbá tájnyelvben ma is halljuk a kéthangú gyökök végén ugyan ezeket a magánhangzókat.

 

Ebben a 1-6. pontban felsorolt dolgok mind a "vendéghang teória" ellen szólnak, miközben mellette egyet sem lehet említeni.

A "kiejtés könnyítés" akkor lenne elfogadható, ha általános lenne a V vendéghang használata, de erről szó sincs... Még egyazon gyökben sem! (lovas-lóért).

 

A legvalószínűbb, ha ezeknek a kéthangú gyököknek két változata volt, egy háromhangú, és egy kéthangú, és a toldalékolásnál felváltva használtuk őket. Ezért rendhagyó a ragozásuk. (lou, azaz ragozva és kiejtve lov,  és ló)

 

"Erről már volt szó :  Az  U  és a V  hang teljesen más,  egyik magánhangzó ráadásul,  míg a másik mássalhangzó.  Alapjaiban  különböznek"

Ma már  - és a mi nyelvünkben - természetesen más, mert így szoktuk meg. Azonban más nyelvekben e két hang átmenete is megtalálható, fonetikus jele: w, ami se nem U, se nem V, hanem a kettő között ejtik. Manapság nálunk a zárt E az egyedüli átmeneti hang, mely az E és az Ő között van valahol, s ma a sztenderd nyelvben E-nek, tájnyelvben pedig Ö-nek ejtünk.

 

"kicsinyítőképző  K-ja  :    Hozzánk KÖZEL  álló  dolgot szoktunk kicsinyíteni,  és kedvesítő jelzővel illetni.  Működik ez frankón,  mondom én.))"

Igen, a dolgok egy részénél (ráadásul CSAK a kisebbiknél) működik, a többinél nem. Még a kicsinyítő képzőknél sem általános: darab-ka, buc-ka, lap-ka, pad-ka, szálka, szipka, cerka, firka, hurka, zárka, picike, kicsike, fülke, szilke, címke, cinke, lepke...Sőt, még keresztneveknél sem a kedvesség jele, hanem a kicsiségé. Ti. a gyerekeket szokás kicsinyítő képzővel becézni.

 

"Többesszám K-ja :   Az meg mindig  a szó  legvégén KINT  helyezkedik  el.    Működik az elmélet erre is.)) És úgy  is logikus  hogy  a többesszám  az egyet növeli meg  terjedelemben,  így  a gondolat KÖRÉBŐL KÖZELRŐL  KINTRE  táguló "

Ami a sor végén van, az nem KINT van, hanem valaminek a végén.

És nem kikerül a gondolatkörből, hanem éppenséggel bekerül, mivel fontossá válik.