Az ember az információ legnagyobb részét látás útján szerzi. 

A szemünket tekintjük a legmegbízhatóbb érzékszervünknek. 

Szoktuk is mondani: "Hiszem, ha látom."

 

Sajnos azonban a szemünk is becsaphat bennünket, tehát közel sem annyira megbízható, mint hisszük. 

Gondoljunk csak a pl. a délibábra. Látunk valamit, de az valójában nincsen ott, ahol látjuk. 

 

Hogyan jön ez a csillagászathoz?

Nos, az égi objektumok megfigyelésénél csak a szemünkre vagyunk utalva. Egész pontosan az EM hullámok által közvetített információkra. De, nem tudjuk ellenőrizni, mert nem tudunk odamenni, és megtapogatni, hogy egy égitest valóban ott van-e, ahol látjuk, vagy csak úgy látszik, mintha ott lenne.

Legjobb példa erre azoknak a szépséges színes szimmetrikus alakzatoknak az esete, amelyeket hibásan "planetáris ködöknek" neveznek, mert ezek sem nem planetárisak, sem nem ködök. Nagy valószínűség szerint a délibábhoz hasonló nemlétező virtuális képek. 

 

A csillagászok hisznek a szemüknek, akkor is ha nem kellene. Abban a tévedésben vannak, hogy ezek valóságos objektumok, és ott vannak az égen, ahol látszanak.

Az újcsillagászok már nem lesznek ilyen hiszékenyek.