AOTD on

Lehetetlen erről nosztalgia nélkül írni. Pár évvel a megjelenés után volt szerencsém hozzá. 13-14 éves lehettem. Onnantól életem része lett, mivel nem sok olyan nap volt, amikor nem ment le legalább egyszer. Mindent elmond, hogy ez műsoros kazettán is megvolt (meg aztán a következő kettő is). Ez 90-es évek elején azért nem kis szó volt. Középsulisként pénz semmi, de a szüleimtől, nagyszüleimtől kaptam pénzt születésnapra, névnapra. Na ezt mind kazettákra költöttem. Ez ugye évi két alkalom, egy születés-, névnap egy kazetta. Disintegration, Mixed Up, Wish, Seventeen Seconds, Boys Don't Cry, Standing on the Beach. Az unokabátyám vette a Head on the Doort, a Kiss me, Kiss me, Kiss me-t. Évekkel később után mindkettő nálam landolt. 

Ezért a Disintegration volt a "felelős". Noha mai aggyal a Kiss Me már előtte van (meg az egész diszkográfia tetején) a sorban, gyerekfejjel nem értettem és nem is szerettem annyira azt az albumot.  

Utána jött a New Jersey majd az Appetite for Destruction majd a John Corabi féle Motley Crue és onnantól egy időre eltávolodtunk egymástól. Nagyon. A barátság ma közel sem szoros, az akkori lemezeket is máshogy hallom mai fejjel a korai lemezek ma már nem nekem szólnak, de ez a lemez akkor is örökké része marad az embernek. Az utolsó hangig ismerem. 10/100 

AOTD off