balivi Creative Commons License 2024.11.24 -1 0 25761

Most a kereszténység egyik legnagyobb hibájára fogok rámutatni, és egy olyan történetet fogok elemezni, ami nem is az Újszövetség része, hanem az Ószövetségé, és ami egész ponosan egy fontos rész, és kimutatja, hogy nem volt halál, a történet szerint! Természetesen ez nem az eredeti szövegben található, hanem betoldás során került bele, és amit már meg is beszéltünk itt: a Mózes könyvének 2-4 fejezetéből származik a probléma. Figyeljetek!

 

A biblia 2. fejezete azt modja, hogy "A kert minden fájáról bátran egyél. De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert amely napon ejéndel arról, bizony meghalsz." 1 Mózes 2:16-17 

 

A keresztények azt mondják, hogy itt Ádám olyan vétket fog tenni, amivel elveszíti az Istennel való közösségét, a köztűk való szeretetkapcsolat megtörik, és ezáltal az ember megszűnik szeretni Istent. (Ezért mondja Pál, hogy az ember semmi más által nem válhat igazzá, csak hit által. Az Isten kegyelmébe vett hit által.) Ez a bűnbeesés gyökérproblémája. A fő bűn, tehát a hitetlenség! Ezért az embernek a figyelmébe ajánlja Isten, hogyha eszik a fának gyümölcséről, akkor meg fog halni.

 

Ezek után Isten azt mondja, hogy "Nem jó az embernek egyedül", egy másik embert teremt, kiveszi az oldalbordáját, és megteremti az asszonyt. A történet nem mondja nekünk meg, hogy mennyi idő múlva történik a bűbeesés, lehet hogy Évának elmondta Ádám, hogy a jó és gonosz tudásának a fájáról nem ehet, ezt lehet, hogy tudta Éva. Ha megnézzük Ádám vétkezése utáni Isteni cselekedeteket, azt látjuk, hogy nem volt számára halál, Isten nem ölte meg Ádámot!! Csupán megátkozta a Földet, és az ember mukáját fáradtságossá tette: "Átkozott legyen a föld te miattad, fáradságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban." 1Mózes3:17

 

Tehát nincs halál! Büntetés van: nem ehet az élet fájáról, tehát meg fog halni majd egyszer, és nem halt már meg! NEM HALT MEG! Meg fog halni, de még nem halt meg! Ez nagyon fontos tudatosítani, mert a keresztény tanítás szerint az ember akkor halt meg, amikor evett a fa gyümölcséből! Ez persze nem igaz! Mert nem volt fa! Meg Ádám és Éva sem volt! Az egész történet egy hibás képlet!