""...egy gyökü a tiszkám, teszkám azaz tuszkolom, taszigálom, mennyiben a csiszolás és dörzsölés a dolog természeténél fogva ideoda nyomuló toszigálással jár. V. ö. TA, TASZ, TASZIT, TO, TOSZ, TOSZIT."
Ez akár utalhat magára a tűzgyújtás módjára is."

Aki taszít, tol, toszít, nem ide-oda mozgat, hanem egy irányba mozdít. Ezt szögezzük le, mert ez egy fontos tény, a mozgás jellegét adja.

A taszigál már egy toldalékolt forma gyakorító képzővel, miáltal lett a korábbi egyirányú mozgásból akár több irányba ismétlődő mozgás. És persze sem közelről, sem távolról nincs semmilyen jelentésbeli kapcsolatban a dörzsöléssel, csiszolással, mert ez utóbbi szavak nem csupán mozgásról szólnak, hanem mindenek előtt a két felület közt végbemenő folyamatról, kopásról, a szemcsék gördüléséről...

Még egy igen fontos dolgot említek: a TOL esetében az a fontos, AMIT tolunk, a CSISSZOlásnál pedig az, AMIN toljuk a tárgyat (csiszolóvásznat).

Éppen ezekért nem lehet a két gyök jelentése a magyar nyelvben azonos jelentésű.

És ezért sem lehet a TŰZzel kapcsolatos, mivel ott a dörzsölésen van a hangsúly, a fát hiába tolod, taszigálod, nem fog meggyulladni, ha megfeszülsz sem!

Továbbá a tűz ismerete nem a tűzgyújtással kezdődött, hanem annak őrzésével! Ui. az őseink eleinte nem tudtak tüzet gyújtani, hanem a természetben előforduló tüzet táplálták folyamatosan, s ez minden bizonnyal a nő(k) feladata volt. Erre utal az a mondás, miszerint a nő a családi tűz őrzője, mind direkt, mind átvitt értelemben.

Ja, és erdőtüzek már akkor is voltak, veszélyeztették az éővilágot, s magát az embert is.

Így a TŰZ szó már akár több-százezer évvel korábban is ismert kellett, hogy legyen, még azelőtt, hogy őrizték, pláne mielőtt sikerült meggyújtani.