"Az a logika, hogy nem is biztos, hogy a MAG - jelentése önmagában elég a magyar népnév megfejtésében,"

Nem ez volt a téma, hanem a MAG-MEG jelentéseinek hasonlósága.

 

"A legkorábbi magyar nyelvemlékeinkben mogur, moger szóalakok vannak, de nem vagyok benne biztos, hogy csak későbbi lágyulás eredménye a "gy" hang. 1121-ben a gi kapcsolat már gy-hangot ír le. Korábban meg szerintem egyszerűen nem jól jelölték."

A sokféle leírás nem lehet áthághatatlan akadályt, hiszen a Hungar név is tucatféleképp van leírva, kiejtve, mégis tudható az eredeti alak. (Hungar)

És nem csak a magyar írásra,  kiejtésre támaszkodhatunk, hanem a közelebbi-távolabbi szomszédainkéra is, akik a Magyar nevet ismerik.

Mindben azonosak a hangok. Nem O, nem E, Nem Ú magánhangzók vannak bennük, hanem csak A. Egyedül a GY hangban van némi változatosság:

cseh: magyarszki

horvát: madzsarszki

román: maghiara (vagy talán maghijara)

szerb: madzsarszki

szlovák: magyarszki

szlovén: madzsarszki

Külön érdekes a román változat GH-val. Náluk nincs "gh" hang, csak G és külön H. Kiktől hallhatták ezt a változatot? Nem tőlünk esetleg mielőtt gy-vel ejtettük?

Nota bene, a többiek is tőlünk hallották, de nem mindegy mely korban. Amikor már GY-vel ejtettük...

 

azeri: macar, (nincs hangos kiejtés a fordítóban )

kurd: macari (nincs hangos kiejtés a fordítóban )

török: madzsardzsa.

arab: madzsar (így hallottam tőlük, szótár szerint: mazsir)

 

"Tehát nyelvemlékeink alapján a kikövetkeztethető eredeti alakja a magyarnak, ha következetesek vagyunk: MOGYUR"

Csakhogy ezt a fentiek egyáltalán nem támasztják alá. Legalább egy-két nyelvben kéne ilyen hangzást találni, miután tőlünk hallhatták a népünk nevét, nem maguk találták ki, de ilyen hangsort keresve sem találni környezetünkben se közel, se távol...

 

"Mogyer (Anonymus korában)

Megyer (Μεγέρη - Konst. Porph.)

Magyar (mai)"

Szerintem a környező szlávok (nem is beszélve a kelet népekről) a felsoroltak előtt hallhatták nevünket, sehol O hang, sehol E hang...

És nem csak mai a magyar: "1231 ? Magyare [sz.] [hn.] (Csánki: TörtFöldr. 3: 80); 1237 Mager... magyarÿ ’ua.’ (SzabV.);