A tegnap jó részét a nyugdíjas klubbal Szentendrén töltöttük.

A Közlekedési Múzeummal kezdtük, ami már csak a könnyű megközelíhetősége miatt is adódott. A belépőjegy nem drága, a hetven fölöttieknek pedig ingyenes. Filmezni-fényképezni lehetett, nehéz is lett volna megállni. Merem állítani a belépőjegy bőven megérte az árát!

A kiállítás részint fedett, részint szabad helyen található, az előbbin kezdtük. Itt jó néhány érdekes tárgy volt látható, de a legérdekesebbek a fényképek voltak. Kép a földalattiról, a lóvasútról, az omnibuszról, az állomásépületekről. Az omnibusz lovain kissé meglepődtem, azt hittem, legalábbis muraköziek húzták, de nekem nem tűntek igáslónak, bár nem vagyok nagy szakértő. Viszont szépen ápolt jószágok voltak, meg kell hagyni!

Aztán csoportkép az 1920-as évekből, villamoskalauzok egyenruhában. Csupa férfi, bár akkor már volt női kalauz is. Egy kivételével mind pödrött bajszú, meglehetősen önérzetes kinézetű ember, egyenruhában.

A következő teremben nosztalgiavillamos, csodaszép, de az első lépcső a térdemig ért, ezért kénytelen voltam lemondani róla, Ha legközelebb arra járok, igenis viszek magammal egy sámlit! Végül is vannak már összehajtható fajták is.

Volt még egy, ami szintén ebbe a kategóriába tartozott, ebbe nem lehetett bemenni, csak bekukkantani, amit meg is tettem. Nos, már a záróajtón csiszoltüveg volt, ezen benézve egyes üléseket láttam, és ami a legjobban tetszett: az ablakok lehúzhatóak voltak, a nyitást pedig egy vászonszalaggal lehetett szabályozni, ezen fémlyukak voltak. A hatvanas évek elején néhány vidéki vasúton még láttam ilyet. A járművön egy II. szám volt felfestve, lehet, hogy ez másodosztályú volt?

A többire azonban simán fel lehetett jutni, meg is tettem, még a tűsarkú cipők csapdája nevű rácsos lépcsőn is. Azt viszont meg kell hagyni, szépen lepucolta a port-sarat a cipőtalpakról!

A kinti részleg is sok érdekességet tartogatott, ezekről azonban már sokat írtam, most nem foglalkozom vele.

Aki a leírtak alapján kedvet kap a látogatásra, azzal tudatom, hogy a múzeum e hó végéig van nyitva, aztán téli szünet, és lehet áprilisig várni!

A következő programpont részemről egy babakiállítás volt, Érdekes módon egy disznótoros fesztiválon találkoztam először ezekkel a korhű jelmezbe öltöztetett babákkal, megtetszettek, és most igyekeztem viszontlátni őket, ami sikerült! Szebbnél-szebb, mívesen kidolgozott, korhű viseltbe öltöztetett alakot láthattam, el is gyönyörködtem bennük. A kedvenceim a reformkori, majd a dualizmus idejéből származó viseletek voltak, a férfiak díszmagyarban, de nem a túlzó fajtából, a nők persze szintén szépen öltöztek. Akadt azért jó néhány férfialak is, például Einstein, Chaplin, de még VIII. Henrik is!

Volt persze újabbkori viselet is, a sokunk számára ismerős pöttyös ruha, borítéktáska, tűsarkú cipő is. Itt is akadt egy kedvencem, itt a hölgy a fekete-fehér pöttyös színkombinációt használta. Fehér ruha, pöttyös gallérral, fehér szalmakalap, szalaggal, és ami a kedvencem: olyan ernyő, ami kívül fehér, a belseje pöttyös.

A másik szobában egy hatvanas évekből való esküvő, tanúk, nyoszolyólányok, banda kísérte a menetet. Kedélyesen beszélgető, kukoricát morzsoló öregurak, a kispadon egymás mellett ülő idős pár, a nő imakönyvet lapoz, a férfi a pipáját tömi.

Voltak még vályogvető, illetve teknővájó cigányok is, a munkafázisok részletes ábrázolásával.

Búcsúzóul még egyszer végignéztem mindent (sokkal több volt, mint amit megemlítettem) és elégedetten távoztam.  Szép nap volt, mind az időjárását (ideális kirándulóidő volt) mind a látottakat tekintve.