Az emberek nagy része sem nem rosszindulatú, sem nem hülye.
Csak követik az érdekeiket, vagy a hitüket.
Ha a fizikaprofesszorok nem akarják elfogadni az új fizikát, az nem azért van, mert rosszindulatúak vagy hülyék lennének, hanem azért mert ellentétes az érdekeikkel. Ők a régi fizika révén lettek elismert tanárok, kutatók, szakértők. Nehéz lenne kimondaniuk, hogy minden hamis, amiben eddig éltek és hittek, amit még ma is kutatnak vagy tanítanak. Pedig néhányuk bizonyára sejti, hogy a relativitáselmélet egy nagy tévedés. Talán a tudomány legnagyobb tévedése.
Mégis ezt ismételgetik, mert az az érdekük, hogy amíg ők élnek, addig a relativitás is fennmaradjon. Nem akarják lenullázni az egész életművüket.
Persze akadnak olyanok is, akik vakon elhiszik Einstein elméletét, és az sem zavarja őket, hogy már maga Einstein megtagadta.
Ha ma Jézus visszatérne, és elmondaná, hogy nem tud embereket feltámasztani, nem tudja a bénákat meggyógyítani, és nem tudja borrá változtatni a vizet, akkor a hívők nagy része nem hinne neki. Azt mondanák, hogy ő nem is Jézus, hanem csak egy szélhámos.
Einsteint is szélhámosnak titulálták, amikor vissza akarta hozni az étert a fizikába, és ezzel bevallotta, hogy a relativitáselmélet tévedés volt. Ezt írta: "A zsidóknak szent vagyok, az amerikaiaknak kiállítási tárgy, a munkatársaimnak szélhámos."