"zsidóellenes hangulatkeltési szándékból tette volna mindezt"

 

.

Annyit írtam, hogy mi volt a közhangulat 1939-ben (és tudjuk, mi jött utána).

Hogy miért, és miért nem... a tény az, hogy ezért vagy azért, de megtette.

 

Az ország (különösen a trianon előtti, de utána is) különböző részein különféle nyelvjárások voltak, (részben vannak is).

A nagyobb városok, különösen Budapest, helyi vagy országos központokként vonzza a lakosságot, a tudományt, a kultúrát, azért központ. Ezt nevezik városiasodásnak, ez természetes folyamat, a távolságok az egyes emberek között lerövidül, a működés hatékonyabbá válik, az embereknek kényelmesebbé.

Már a könyvnyomtatás és az irodalom is, de később a rádió még inkább, természetesen alakított ki egy sztenderdnek elfogadott "köznyelvet", és ez nyilván egy nagy központ nyelvjárása lett, nem ezé vagy azé a távoli falué. Ebben semmi csodálkozni való nincsen, ez teljesen természetes folyamat.

A televízió megjelenése csak ráerősített a folyamatra.

 

Az pedig, hogy egy zenei fülű embernek esztétikailag jobban tetszik egy olyan nyelvjárás, ahol többféle magánhangzót használnak, mint egy olyan, ahol kevesebbet, nem meglepő... De nyelvészeti szempontból egyik nyelvjárás sem értékesebb, különb, mint a másik... legyen az akár a pesti nyelv, vagy egy eldugott kis hegyi falu nyelvvjárása.

 

A nyelv változik, alakul, a történelem során a magyar nyelvet is rengeteg behatás érte, a népvándorlás korában is, a honfoglaláskor is, és azóta is... avarok, besenyők, tatárok, törökök, itáliaiak, németek, szlávok, a latin (a "deák nyelv"), most meg az angol...

 

Idegen szavak válnak benne magyarrá egy idő után, és befogadja a nyelv a maga szabályaival, "romlik" a nyelv, mondják, egyszerűsödik is, kikopnak belőle dolgok, aztán az élet kialakítja helyettük az akkor éppen szükséges változásokkal a bonyolultabb formákat is ismét, már az új körülményeknek megfelelően, azon a téren, ahol erre igény van.

Új kifejezések, új szabályok, a nyelv romlik és egyszerűsödik, és mellette bonyolultabbá is válhat, ahol az kell. 

A nyelv változik.

 

Aki elég hosszú ideig él, ezt észleli, és nyilván nem tetszik neki, hogy az, amit ő megszokott, és jónak, szépnek tart, már nem ugyanaz... de ez mindig így volt, a nyelv változása örök folyamat.

Ami új, az az emberek közötti kommunikációs távolságok nagymértékű lecsökkenése, és maga a globalizáció, országon, nemzeten belül is.

Irodalom, újságok, aztán a rádió, azután a televízió, végül az internet, és a közösségi háló.

 

A változatosság nyilván csökken, ezt észlelte már Kodály is, és ez nem pozitív folyamat, nem jó ez a nyelvnél sem, ahogyan egy populáció genetikai állománya esetén sem az.

De ez kivédhetetlen, a technikai civilizáció információs robbanás hatása.

 

Kodály emlegethet Pest kapcsán németeket, zsidókat, meg a hatásukat a magyar nyelvre, és elítélheti a pesti nyelvet, és felmagasztalhatja akármelyik távolabbi, kisebb település környékének "tájnyelvét", szíve joga, szubjektív, esztétikai érzékeléssel kár vitázni.

 

Pestet meg gyakorlatilag a németség hozta létre, és a történelem alakulásai tették fővárossá, "multifunkciós" központtá.

Könyv és lapkiadókkal, rádióval, tévével, színházakkal.

 

Ha Pozsony lett volna, akkor a szláv, a tót hatás formálta volna a sztenderd köznyelvet.

 

Csíkszeredának, vagy hasonló településnek meg fővárossá, központtá válnia, arra elég kevés esélye volt.

 

Ez van.

 

Kodály meg szépen eltöltötte az idejét az ilyesmiről való elmélkedéssel, nagyon derék.

Végül is az embernek valamivel ki kell töltenie az idejét, születéstől halálig, ami adatott neki.

Szerencsére létrehozott zeneműveket is, meg gyűjtött népdalokat, népzenei motívumokat, be is építette a zenéjébe.

Az életforma, ami ezt a népi kultúrkincset létrehozta, már gyakorlatilag kihalt, eltűnt, de amit tudtak, Bartók, Kodály, és a többiek, akik ilyesmivel foglalkoztak (Vikár Bélától Sebőkig és Sebestyénig), megmentettek az utókornak, részben beépítve a saját dolgaikba.

 

A nyelv meg alakul, ahogy alakul, lehet "művelni", meg lehet siránkozni a változásain, de a folyamatokat, amelyek ezt okozzák, senki nem állítja meg, mert ez maga az élet, az életünk, a társadalom élete, folyamatos története múlt, jelen, jövendő.