HOPP, A VONAT EGYSZER CSAK MEGÁLLÉn ezt a MÁV-ot változatlanul imádom. Egyre jobban. Olyan szórakoztató. Őskori cucc így az űrkorszak közepében vagy végében, ki tudja.Ment a vonat Tatáról Budapest felé, aztán Bicskénél egyszer csak hopp, megállt. Lejárt a mozdonyvezető munkaideje. Se előre, se hátra, 10 óra, az 10 óra, a szabály, az szabály.Azzal együtt, hogy ez a rejtélyes munkaidő tervezhető, nem számít, jobb a hülye utasokat úgy hagyni, ahogy vannak. Mérgesen, hiszen megint itt a példa, ők egyáltalán nem számítanak. Megy az a vonat, ahogy akarja a szolgáltató. Örüljünk, hogy a sínen marad, nem a szőlősben bóklászik. Közben a nagy csodálkozások közepén azon gondolkodom, akkor mi van, ha a MÁV-hapsik vagy MÁV-nők egyik igen fontos embere fekszik a műtőben, megtörténik az első vágás a hasán, aztán a doki ledob magáról mindent, szikét is el... Lejárt a munkaideje, megy haza, megígérte a gyerekeinek, hogy elmennek vonatozni.Ej, a mindenit, ez már olyan örkényi világ, hogy a végén még igaz is lesz.Hiába vagyunk benne a magyar abszolút modernizáció közepében.Lázá(rá)lom