"egy valós fekete lyuknak a tökéletesen megnyugodottól való eltérését mérni tudjuk."

Egymásba olvadó párokat már mértek jó párat az általuk ilyenkor kibocsájtott gravitációs hullámaik megfigyelésével. S ha jól tudom egynek észlelték az ilyen instabil állapotban kisugárzott EM hullámait is.

Ezek szerencsénkre mind igen messze vannak tőlünk.

Persze az észlelésük így nagyon nehéz, s óriási méréstechnikai bravúr. De szerintem az meg óriási elméleti és számítástechnikai eredmény, hogy az ilyenkor kibocsájtott hullámokat számos esetre előre ki tudták számolni az Einstein egyenlet alapján. Noha az egy annyira bonyolult 10 komponenses nemlineáris tenzoregyenlet, aminek korábban 100 év alatt csak pár tucat statikus megoldását sikerült előállítani.  Most viszont a LIGO interferométereken rögzített rendkívül zajos jelek közül csak úgy lehetett megtalálni a valódi gravitációs hullámokat, amelyek tényleg összespirálozó objektumokból származnak, hogy egy több tízezer megoldásból álló könyvtárat hoztak létre, s annak elemeivel hasonlították össze a regisztrátumokat.

Pedig még a legegyszerűbb, a nem forgó, gömbszimmetrikus Schwarzschild megoldás is annyira sok munka, hogy amikor dgy fiatal korában a már jól ismert úton végigszámolta, 2 hétig derivált reggeltől estig rettentő hosszú kifejezéseket. Az eggyel bonyolultabb  forgó gömbszimmetrikus Kerr megoldás pedig már egy nagyságrenddel nagyobb munka.