"Pl., hogy vákuum-megoldás és nem forgó. Az igazi fekete lyukak természetesen nem vákuumból vannak."

Úgy látom, mintha te itt egy alapvető félreértéssel vitatkoznál.  Hiszen a "vákuum megoldás" nem azt mondja, hogy a fekete lyuk vákuumból volna. Valójában anyag van a közepén, hatalmas sűrűségben, de a vákuum megoldások csak azon a felületen kívüli részt írják le helyesen, amely mögé visszahúzódott. Ennek sugara viszont alighanem nagyon kicsi, s azon kívül egészen a horizontig  valóban nem tartózkodhat anyag stacioner módon, mert ezt mondja az Oppenheimer-Snyder tétel. Ami szerint a nyomásmentes (vagyis amikor a csillag energiatermelése már megszűnt) és gömbszimmetrikus anyageloszlás esetén egy bizonyos sugáron belül már semmi nem állítja meg az anyag gravitációs összehúzódását. És nem gömbszimmetrikus esetben is van erre egy forgatókönyvünk, az un. BKL sejtés, ami szerint ilyenkor egy oszcilláló összeomlás következik be.

(Ennek lényege, hogy ilyenkor a különböző sűrűségű irányokból származó anyagcsomók nem egy közös középpont felé zuhannak, hanem elmehetnek egymás mellett, amitől a középpont környékén megnövekednek az ilyen-olyan irányú perdületsűrűségek. Persze ha a csillag az összeomlás előtt nem forgott, akkor ezek eredőben nullát adnak, ám ettől még részei a helyi energia-impulzus tenzoroknak, így ott helyben különböző járulékos gravitációs forrásokat jelentenek, amelyek miatt több periódus alatt végül lecsengenek ezek a túlfutások.)

A forgó égitestek pedig nyilván nem a Schwarzschild típusú fekete lyukba omlanak össze, hanem a forgó Kerr típusúba.