"a lábam előbb halad át a horizonton mint a fejem? vagy nem?"

 

Aki zuhan befelé, annak a rendszerében nem is létezik horizont.

Horizont csak a távoli, stabil pályán keringő megfigyelők rendszerében létezik.

Mert a fekete lyuk horizontja nem valami abszolút jelenség, hanem vonatkoztatási rendszertől függő.

A távoli megfigyelő azt tapasztalja, hogy a fekete lyuk körül van egy felület, amire csak befelé zuhannak a dolgok, sohase jönnek onnan kifelé, mármint az ő saját ideje szerinti jövőben. S ezt a jelenséget írja le a Schwarzschild koordinátázás szerint azzal, hogy van a középponti szingularitás körül egy különleges tartomány, amiben furcsa módon helyet cserél egymással a jövő felé mutató időkoordináta és a befelé mutató térkoordináta. Ennek a tartománynak a határa az eseményhorizont.

De ez a felület, ahol hirtelen meg kell cserélni a t és az r koordinátákat, csak a jelenségek leírására használt egyfajta koordinátarendszer műterméke. Olyan, mint a földrajzban használatos polárkoordináta rendszer É pólusa. Vagyis az a hely, ahol hiába megy valaki tovább ugyanazon az egyenes útvonalon, amin megközelítette, az hirtelen már nem É iránynak, hanem D iránynak számít.

 

Ám aki átmegy ezen a póluson, nem érez ott semmi fizikai változást.

 

Hogy a Föld felszínén történetesen polárkoordináta rendszert alkalmazunk, és hogy az É ill. D tengelypontra tesszük annak pólusait, az csak a földrajztudósok önkényes választása. Tehették volna akár a Vaunatu szigetekre is, s akkor ott volna koordináta szingularitás, vagyis ott kellene az egyenesen haladó hajók logbookjaiban hirtelen felcserélni a V irányt ez ellenkezőjére. (A tengelypontok választása persze a Föld tengelyforgása miatt észszerű, de nem szükségszerű.)

 

Ha pedig az áltrel alapegyenletét nem egy távoli megfigyelő rendszerében tárgyaljuk, hanem egy bezuhanó megfigyelő rendszerében, akkor olyan megoldásokat kapunk, amelyekben az időkoordináta nem hirtelen, nem egy határfelületen cserél helyet a radiális koordinátával, hanem a zuhanás folyamán folyamatosan, pl. ezekben az Eddington-Finkelstein, vagy  Kruskal-Szekeres rendszerekben nincs semmiféle horizont, semmiféle koordinátaszingularitás. Csak a jövőirányú fénykúpjaik fordulnak folyamatosan annyira a középponti szingularitás felé, hogy még a menetirányukkal ellentétes irányba  visszaküldött fényjeleik is a szingularitás felé tartanak.