"Ha viszont a megfigyelő együtt mozogna a mágnessel, akkor ő nem venne észre semmit az eseményhorizonton áthaladásból, a kezében tartott mágnes tere előtte-közben-utána ugyanúgy nézne ki."

Pontosan az eseményhorizontnál nem történne semmi különös, de ahogy egyre közelebb kerülne a szingularitáshoz, egyre nagyobb lenne a spagettizáció. Ami nem csak a megfigyelőt nyújtaná egyre inkább radiális irányban és zsugorítaná a tangenciális irányokban, hanem a mágnest is. Sőt talán a mágnes mezejét is. Mert hogyan is definiáljuk a mező pontbeli értékeit? A pontokba helyezett próbatestekre (mágneses dipólusokra) ható erőkkel. Márpedig azok igencsak megváltoznak a spagettizációt okozó árapály erők erősödése miatt. Ezek persze ugyanúgy hatnak a nem mágneses próbatestekre is, így lehet, hogy hatásukat mégsem számítják hozzá a mágneses mező értékeihez.

Az eseményhorizont egyáltalán nem valódi szingularitás, tehát nem olyan, mint ami a fekete lyuk középpontjában van. Hanem csak koordináta szingularitás, vagyis olyan dolog, ami csak az alkalmazott koordinátarendszer (pl. a Schwarzschild koordináták) műterméke. De eltűnik, ha ugyanezt a fekete lyukat pl. Eddington-Finkelstein koordinátákkal vagy Kruskal-Szekeres koordinátákkal írjuk le.