Dániel könyve 13. fejezet: 21- 64 V
21 Különben tanúbizonyságot teszünk ellened, hogy itt volt veled egy ifjú, azért küldted ki a lányokat.” 22Zsuzsanna felsóhajtott: „Szorongatás vesz körül mindenfelől. Ha ugyanis megteszem, meg kell halnom; ha meg ellenkezem, nem kerülhetem el a kezeteket. 26Amikor a háznép meghallotta a nagy kiáltozást a kertben, a hátsó kapun berontottak, hogy lássák, mi történt asszonyukkal. ….
A bírák hamis vádjára halálra ítélik Zsuzsannát. 30 Szüleinek, gyermekeinek és egész rokonságának kíséretében jelent meg…….
Dániel közbelép. 47 Erre az egész nép körülfogta és kérdőre vonta: „Miféle szavak azok, amiket mondtál?” 48 Megállt középen és így válaszolt: „Milyen ostobák vagytok, ti, Izrael fiai! Anélkül, hogy vizsgálatot tartottatok és a tényeket földerítettétek volna, elítélitek Izrael egyik leányát. ….
Dániel bebizonyítja a vád hamisságát. 51Dániel ezt válaszolta: „Különítsétek el őket egymástól jó messzire, hogy kihallgathassam őket!” 52Amikor elkülönítették őket egymástól, hívatta közülük az egyiket, s így szólt hozzá: „Te megátalkodott, vén gonosztevő! Most napvilágra kerülnek bűneid, 53 amelyeket eddig elkövettél. Mert igazságtalan ítéletet hoztál, elítélted az ártatlanokat és futni engedted a gonosztevőket, noha megmondta az Úr: Az ártatlant és az igazat ne öld meg. 54 Most tehát, ha csakugyan láttad, mondd meg: milyen fa alatt láttad őket együtt?” Azt felelte: „Mézgafa alatt.” 55 Dániel erre így válaszolt: „Helyesen hazudtál a magad fejére. Isten angyala ugyanis középen kettévág, mert ez az Isten parancsa…..”
A két bíró bűnhődése. 61 Ezután a két vénre rontottak, mert Dániel a saját szájukból igazolta, hogy hamis tanúságot tettek….. 63 Chilkija és a felesége, az asszony férjével, Jojakimmal és az egész rokonsággal együtt dicsőítették az Istent leányukért, Zsuzsannáért, hogy nem találtak benne szégyenletes dolgot. …..…