Még egy észrevétel:

Ha a magyar nyelv törekszik a hangok "tisztítására", akkor az LY hang mindenképpen ősinek tekinthető, hiszen ma már J-nek ejtjük, s csak a "vájtfülűek" tesznek különbséget köztük.

Ahogy Te is írtad, egyes tájszólásokban vagy J-vel, vagy L-lel helyettesítjük aszerint, hogy a kiejtők mely "irányba" billentek... Ez is igazolja az LY hang köztes jellegét. Pont úgy, mint a zárt E esetében, mikor is a zárt E  a nyílt E és a tájnyelvi Ö között helyezkedik el.

 

--

 

Semmi ilyesmi nincs a magyar nyelvben.

 

Vegyük ezeket a szavainkat: folyik, melyik, vagy pl a boly szavunkat.

 

CzF.: "BOLY, (1), elvont gyök - Ideoda járást kelést jelent ezekben: bolyog, bolygat, s nem egyéb, mint a hasonérteményü bol, bal, bil gyökök lágyított mása."

 

Egyszerűen a magyar nyelvnek van egy törekvése az l véghangzó lágyítására. Ennek az is lehet az oka, hogy az ikes igégnél l-i kapcsolatból természetes módon a j hang felé lágyul a szó.

Ez a metódus analógiás hatással lehetett a többi esetben is.