Scorpions - Fly To The Rainbow

Az ember amíg fiatal, még könnyebben fel tud állni a pofonokból... márpedig Klaus és Rudolf párosának elég nagy volt az, hogy utóbbi öcsikéjét nem Pataky Attila módjára vitték el az ufók, hanem szó szerint. Szerencsére sikerült magukba olvasztani Uli Roth akkori zenekarát, így nemcsak az én örömömre nem ragadtak meg az egylemezes bandák között... és az ő rutinja máris nagyobb lendületet hozott a dalszerzésbe, még úgy is, hogy a címadón és a Drifting Sun-on kívül továbbra is a két alaptag dominál... de most már nem olyan elszállt stílusban - azt meghagyják Roth-nak - hanem egyértelműen nekiálltak hard rock dalokat írni, keményeket és lassúkat. Jól is sikerül indítani a Speedy's Coming-gal, és nemcsak a refrén utáni cow bell miatt - de nekem is szó szerinti indítás, hiszen a kronologikus Hurricane Rock válogatáslemezen is ez volt az első, ami (a Virgin Killer-t nem számítva) kinyitotta nekem az ablakot a '90-es évek előtti életművükre. (Ha viszont manapság még előkerül, már nem énekelnek az akkori bálványokról és a Royal Albert Hall-ról sem.) Jó azonban They Need A Million tempóváltása - a kemény riffet még Christofer Johnson is felhasználta a Melez-ben - és még az is nem akármilyen ellenpont, hogy az életmúben ez a három alkalom egyike amikor Schenker jut a mikrofonhoz, és a This Is My Song lendülete is - de a két lassúra sem lehet panasz. A Roth-számoknak pedig ha némi idő is kell - főleg a Drifting Sun-nak, ami egy kicsit jobban kilóg a sorból, de a címadó viszont - amiből szintén lett Therion-feldolgozás szépen lassan szélesre tárja azt a kaput, amin aztán teljes tündöklésben jöhetett az első évtized fénykora. A 7 és fél pontos Lonesome Crow és a 9 pontos In Trance közé pont beillik félútra, de azért inkább egy kicsit az előbbihez közelebb... legyen tehát 10/8,5.