Először is, a Pontifex Maximus cím átvétele a keresztény egyház részéről valóban nem jelentette a pogány vallás folytonosságát vagy átvételét. A keresztény egyház, ahogy már említettem, teljesen átalakította a cím jelentését, és a „legfelsőbb hídépítő” kifejezés Krisztus képviselőjét jelentette. Az, hogy a pogány lakosság hogyan értelmezte ezt a változást, nem változtat a tényen, hogy a kereszténység alapjaiban különbözött a pogány vallási rendszerektől. A pogányok esetleges félreértése nem jelenti azt, hogy az egyház szándékosan próbálta volna fenntartani a pogányságot.

 

A Pontifex Maximus cím eredetileg az ókori Róma legmagasabb rangú vallási vezetőjét jelölte, a Pontifexek Kollégiumának (Collegium Pontificum) vezetőjét. Ez a tisztség kezdetben csak a patríciusok számára volt elérhető, de Kr. e. 254-től már plebejusok is betölthették. Bár a legbefolyásosabb vallási hivatal volt Rómában, a rangsorban hivatalosan az ötödik helyet foglalta el.

A köztársaság idején szigorúan vallási pozícióként működött, de idővel politikai jelleget öltött, és Augustus császártól kezdve az uralkodói hivatal részévé vált. A késői császárkorban a címet az uralkodók viselték, míg végül Gratianus császár lemondott róla Kr. u. 375 körül. Tehát ekkorra már évszázadok óta nem volt vallási tartalma.

A "pontifex" és a "pontiff" szavak a keresztény püspökökre, köztük a római pápára is vonatkoztak, és a Pontifex Maximus címet a pápák is használni kezdték, de a pogány római vallási tartalom helyett keresztény jelentést nyert. Ez a cím a reneszánsz idején vált rendszeressé, és megjelent épületeken, érméken, valamint a pápák hivatalos címében is szerepelt, bár a hivatalos pápai címek között nem szerepel a Pontifex Maximus.

A kereszténység elterjedésével és a Theodosius császár által kiadott rendelettel (Kr. u. 380) a niceai kereszténységet hivatalos vallássá nyilvánították, és a "pontifex" kifejezést a keresztény vezetőkre kezdték használni. A római pápaság később is fenntartotta a Pontifex Maximus címet, azonban ennek keresztény jelentése már teljesen eltért az eredeti, pogány tartalomtól.

A Pontifex Maximus címet évszázadok óta használják a pápákról szóló feliratokban, azonban soha nem szerepelt a hivatalos pápai címek listájában, amelyet az Annuario Pontificio közöl. Az Annuario Pontificio hivatalos címlistája a pápára vonatkozóan a "Legfőbb Püspök az egész Egyházban" (latinul: Summus Pontifex Ecclesiae Universalis) kifejezést tartalmazza negyedik címként, az első pedig a "Róma Püspöke". A Pontifex Maximus cím továbbra is megjelenik feliratokon, épületeken, érméken és medálokon, de nem hivatalos pápai címként.

 

 

Ami a vasárnap ünneplését illeti, a keresztények valóban a vasárnapot ünneplik a Jézus Krisztus feltámadásának emlékére, nem pedig azért, mert ez a nap bármilyen módon kapcsolódna a pogány vallásokhoz. A zsidó szombat (a hetedik nap) és a keresztény vasárnap közötti különbséget a keresztény hagyomány Jézus feltámadásával indokolja, amely a hét első napjára esett (vasárnap). A katolikus egyház soha nem állította, hogy a vasárnap lenne a szombat megfelelője, hanem azt tanítja, hogy a vasárnap a Krisztus feltámadásának ünneplése, ami az új teremtés szimbóluma. Ha valaki, még egy katolikus tanító, azt gondolja, hogy a vasárnap a hetedik nap, az egyszerűen egy tévedés, amely nem tükrözi az egyház hivatalos tanítását.

Az érv, hogy a vasárnap a Tízparancsolat 4. parancsolatának (szombat) megszegése lenne, félreértésen alapul. A keresztények Jézus feltámadása miatt a hét első napját, a vasárnapot választották ünnepnapnak, nem a zsidó szombat megszegése miatt (vö. ApCsel 20:7, Jn 20:19). A római pogányok megtérése valódi volt, nem "átverés". 

Ami pedig a gyermekkeresztséget illeti, a keresztség keresztény szentség, amelynek semmi köze a római pogány vallásokhoz, ez nem volt része a római pogány szokásoknak, hanem a keresztény hit és a szövetségbe való belépés szimbóluma volt. A római pogányok körében nem létezett olyan rítus, amely megfelelne a keresztény keresztségnek, sem gyermekek, sem felnőttek számára. A keresztény keresztség Krisztus követésének és az üdvösség felé vezető útnak a szentsége, amely különbözik minden pogány rituálétól.

 

Tehát az a gondolat, hogy a keresztények megtartották volna a pogány szokásokat és átveréssel térítették volna meg a pogányokat, egyszerűen félrevezető. A kereszténység szándékosan szakított a pogány vallási gyakorlattal, még akkor is, ha néhány kulturális elem fennmaradt, azokat új, keresztény tartalommal töltötték meg.