11_11 Creative Commons License 2024.09.17 -2 0 5928

Kolosszeieknek írt lev: fej :4 : 1 ,,,,,

1 Gazdák, adjátok meg szolgáitoknak, ami jogos és méltányos. Gondoljátok meg, nektek is van Uratok a mennyben. 2 Legyetek kitartók és éberek az imában meg a hálaadásban. 3 Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy az Isten tárja fel előttünk az ajtót, hogy beszélhessünk, s Krisztus titkát, ami miatt bilincsbe is vertek, 4 kinyilvánítsam, ahogyan nekem beszélnem kell. 5 A kívülállókkal való érintkezésben legyetek okosak. Az időt jól használjátok fel. ….

Befejezés. 7Helyzetemről a kedves testvér, hű szolga és munkatárs az Úrban, Tichikusz majd beszámol nektek. 8 Épp azért küldöm el hozzátok, hogy megtudjátok, mi van velem, és hogy megvigasztaljon benneteket. 9Vele megy kedves és hű testvérem, Onezimusz is, aki földitek. Ők majd elmondják mind, ami újság itt van. 10Köszönt titeket fogolytársam, Arisztarchusz és Márk, Barnabás unokaöccse; rá vonatkozó utasításaimat már megkaptátok. 11 Ha megérkezik oda, fogadjátok szívesen! Köszönt benneteket még Jézus is, másik nevén Jusztusz. A zsidók közül csak ők dolgoznak együtt velem Isten országának hirdetésében; igazi vigasztalásomra szolgáltak….. 13Tanúskodom, hogy sokat dolgozik értetek és azokért, akik Laodiceában és Hierapoliszban élnek. 14 Köszönt benneteket Lukács, a kedves orvos és Démász. ….16 Ha nálatok már felolvasták ezt a levelet, gondoskodjatok róla, hogy a laodiceai egyházban is felolvassák. Ti pedig olvassátok el a laodiceaiakét. 17Archippusznak mondjátok meg: Legyen gondod az Úrtól kapott szolgálat betöltésére! ……