A Pitagorasz-tétel párhuzamának célja nem az volt, hogy az Egyház működését közvetlenül egy matektanáréhoz hasonlítsam. A példában szereplő “részeges tanár” arra vonatkozik, hogy egy rendszer, egy tantétel igazsága nem függ az azt képviselő egyének morális állapotától. A donatizmus lényege ugyanis éppen az, hogy az egyház által kiszolgáltatott szentségek érvényességét a szentségeket kiszolgáltató egyének erkölcsi állapotához köti. Ez az alapvető tévedés, amely miatt a donatizmust eretnekségnek nyilvánították.

Az érved, amely szerint az Egyház földi hatalma különleges felelősséggel jár, természetesen igaz. Senki sem vitatja, hogy a keresztény Egyház, különösen a katolikus, intézményként gyakorlati döntéseket hozott a történelem során. Azonban a donatizmus kérdés nem ezen alapul. A vita középpontjában az áll, hogy egy egyház papjának vagy vezetőjének erkölcsi tökéletlensége vagy bűnei érvényteleníthetik-e az általa képviselt tanokat vagy az általa kiszolgáltatott szentségeket. A katolikus egyház határozott álláspontja szerint nem, és ez az, ami elhatárolja a donatizmustól.

Amikor tehát az érveid az Egyház földi hatalmára és annak morális felelősségére utalnak, a donatizmus kérdés nem ezekre az aspektusokra vonatkozik. Az egyház hatalma nem teszi függővé a tantételek vagy szentségek érvényességét a papság, vagy a tagság erkölcsi hibáitól. Ha így tenné, minden emberi gyarlóság megkérdőjelezhetné az örök igazságot, amelyet az egyház hirdet. Az érv tehát nem arról szól, hogy az Egyház miként használja a hatalmát, hanem arról, hogy az igazság és a hit szentsége független attól, hogy a szentségeket kiszolgáltatók tökéletesek-e vagy sem.