A legtöbb esetben tényleg olyasmi ez az emberek szemében, hogy a "dobos a negyedik/utsó"... Az ember felsorolja az Illés tagjait... öööö, de ki is volt a dobos? A Metróban...? Az Omegában...?... Még Charlie Wattsot is kevesebben ismernék fel, mint bármelyik más RS-tagot...

Ugyanakkor:

Gyakran nézem a Beatles 1964-es Washington Coliseum-beli koncertjét. Mondanám, hogy ez a legjobb koncertfelvételük - de ehhez legalább egyszer az összes többi koncertjüket is látnom kellene, ugye :)

Ez az a koncert, ahol a közönség körben van, a zenekar minden második szám után átcuccol a másik irányba, Ringo egy ingó-bingó :) pódiumon ül, amelyet forgatni kell, a többiek húzzák ide-oda a zsinórokat, zenélés közben beleakadnak, néha ők maguk állítanak valamit az erősítőn stb. Szóval a hőskor.

Szerintem itt volt az, hogy MÁR elég profik voltak (nagylemezeken túl), de MÉG nem unták annyira a koncertezést, a naaaagy turnédarálás még ezután jött - ezért olyan jó az egész.

[Maccáról itt is folyik a víz :) Még a Hard Days-ben is, ahol a teremben játszanak... De úgy látszik, az még nem volt divat, hogy adnak neki egy törölközőt...]

Szóval itt Ringo eléggé a középpontban van. Gyakran mutatják külön csak őt; amikor a vadabb számoknál George szólózik, tulajdonképpen Ringo is kavar istenesen a dobverőkkel, kvázi szólózik. Nem ritka, hogy ilyenkor mindhárman körbeveszik, felé fordulnak, hozzá igazodnak.