Igen, de másképpen is kell kezelni a kettőt,  mert óriási a különbség    Egy ősnyelvnek jóval kevesebb oka van megváltozni  ha már  megvan a kiépített rendszere. Gyakorlatilag nincsen értelme, kivéve egy ötletes új szó képzésénél.   Az "idegen"  nyelv meg épp attól vált  idegenné  hogy  egyszerűen  a meglévő már akár ragozott ősnyelvi  szavakat és azok hangjait  kedvük szerint  változtatgatták el,  és ez egészen jól azonosítható,  elég csak  azokat a latin/olasz/francia  vagy a  germánon belüli  angol-német szópárokat  megfigyelni,  amelyek  egyébként meg magyarul értelmezhetőek,  épültek/ragozódtak. 

 

Egyébként a mellékelt megállapítás nem is teljesen helyes,  mert a magyar nyelven  belül is  sokat írtam a mássalhangzóvázak  szerepéről,  sőt  mennyit érveltem itt mellettük nagy viták közepette.  Azaz  ilyen esetekben  nagyon is rugalmasan kezelem a magánhangzók  változékonyságát a hangvázon  belül.    Persze ez sem általánosítható,  mindig egyéni vizsgálat kérdése,  vannak esetek amikor  annyira kulcsszerepe a szóban annak a bizonyos magánhangzónak,  hogy egyszerűen nem lehet olyankor az egy másik.    

 

A mássalhangzóinknál is lehetnek kisebb változások,  de leginkább csak tényleg hasonló hangok esetén.      És az sem általános érvényű,  hanem bizonyos esetekre lesz csak igaz.   De  a nyelvünkön belül   egy kezdőmássalhangzót  egy szókezdő  BI/FI/PI/VI   dolgokat nem csereberélhetünk ki egymással kedvünk szerint,  ezt  pont az "idegen"  nyelvek tették meg  hogy máshogy  nézzen ki az a hangalak,  vagy  épp nem használták az ominózus kezdőhangot.    Ugye mondjuk görög ezért írta V-re a BIBlia  B hangjait,  vagy a finn mondjuk eleve nem is használja az F hangot és  lehetne jönni a latinnal, aki a K  hangokat (jó esetben)  C-re írta meg.  

 

De a magyarban  nem működik általánosan egy ilyen kezdő mássalhangzós hang-átcsere,  ezt onnan tudhatjuk hogy a fenti hangokkal  létező szópárok  többnyire köszönő viszonyban sem lesznek egymással.   Vannak kivételek  és lesznek is csak ne mint törvényszerűség  tekintsük rájuk.   A  nyelvünknek amúgy van egy olyan tulajdonsága hogy X  már meglévő szóból  csinál újat egy  kis  módosítással.  Általában ilyenkor a magánhangzók amelyek  jobbára változnak.   De így már az új hangalak új pontos  jelentést kap,  tehát ilyenkor egy  másik  szó  születik meg  ezáltal,  csak  lesz egy kapcsolódási pontja hogy  mégis  minek a fogalmából született meg.  

 

Legyen példánk a SERTÉS  szó.   SZŐR   melléknévképzővel  nem SZÖRTÉS ,  mert a magyar nyelv nagyon érzékeny a kimondhatóság  könnyűségére, így  SÖRTÉS  dolog lett mondjuk egy  kefe.   És ebből a SÖRTÉS (valami)  dologból  lett közvetlen a SERTÉS  megnevezés,  mint SÖRTÉS  bundát viselő emlős.   Tehát a beszédünk könnyítése okán  itt az S-SZ   mássalhangzók szó függvényében tényleg  változtak,  de  1:  valójában már mind külön önálló jelentésű  szó,  kvázi  nem azonos jelentésű szavak.   2:  Az egyik szó egy jelző,  míg a másik  már egy tudatosan ebből a fogalomból  megalkotott  állatnév,  épp pont a jellemzője.  

 

Miért más a SÖRTÉS---SERTÉS  hangalak?....   Feltehetően szándékosan hogy  ne pont ugyanaz  legyen.  

 

Tehát szerintem mássalhangzó alapos okkal változik :   összeolvadás,  hasonulás  és  beszédkönnyítés okán. Esetleg nagyon  hasonló hangok esetén a népi megszokás is győzhet 1-1 esetben.   Viszonylag ritka és relatív  durva változás a JÓ -GYÓ  de ez is érthető lesz ha a JÓ  dolgot ragoznánk : 

 

Akkor  JÓJÍT vagy  JÓÍT/  JÓGYIT  féléket kéne mondanunk,  gyors hatékony folyóbeszédben  ami igen nehézkes, csak próbáljuk ki,  gondolom ez is csak amiatt változott.   Vagy a JÁR  szavunk  hívójele  JER  is volt,  ma már ebből GYERE,  valószínűsítem ez is a fenti okokból  változott meg és nem csak úgy hobbiból. 

 

Magánhangzóknál  annyiban más a helyzet hogy szerintem ez a nyelvünk egyik tudatos szóképzési módszere,  hogy meglévő  már akár ragozott kifejezésünkből  közvetlenül  új szót tud alkotni. 

 

KARALÁBÉ :  nem német a neve természetesen,  magyar  mert ez KARÓLÁBÚ,  összetett szavunk közvetlen képzete.   Ugye megnézzük a zöldséget  és  a gömbszerű testből  ténylegesen is ilyen karószerű lábak  jönnek ki,  oly mértékben összecseng a  hangalak a valósággal,  a zöldség egyik fő jellemzőjével  hogy itt szó sem lehet véletlenről.   (itt sem)

 

Azaz a nyelvünk  egy rövid gyökszóból  is  képes szót felépíteni,  de megvan az a csodálatos  képessége hogy  a saját már meglévő  kifejezéseiből,  egy akár  összetett  kifejezésből 2 magánhangzó  módosításával  egy teljesen új szót  hozzon létre.   Amúgy is  a "kohlrabi"  dolog  nem is ez csak egy hasonló,  mert  amúgy ez is magyar kifejezés,  csak ez a látványra hasonló  KARÓRÉPA vagy még inkább KELRÉPA  lesz.  Mivel a KOHL náluk káposzta,  élek a gyanúval hogy a KEL(káposzta)  van  KOHL  megírva  (már megint magyarul vagyunk) ,  és a  "rabi"  meg a RÉPA,  hiszen  a répájuk meg RÜBE használják,  persze a RÉPA  ROPPanós és REPE-dős  tulajdonságát  csak magyar nyelven értelmezhetjük  ,  a "latin" RAPA  még sokkal jobban emlékeztet  az eredetire...