aotd emperor - anthems

 

szerintem is black metal alapvetés ez a lemez, noha nem a legelső és nem is a legsúlyosabb (» Ceremony of Opposites), sem a legkísérletezőbb (» 666 Intl) album ez a stílusban.

számomra ez volt az első Emperor anyag, amit hallottam; a Burzumot, Enslavedet, valamint a Samaelt ismertem már eléggé (mind a Ceremony, mind a Passage megvett azonnal és azóta is).

sőt ha jól emlékszem - DaemonLaz a tudója - a Wolf’s Lair Abyss kislemezt is pár hónappal előtte hallgattuk (vö: a kezdő gitáratémája mindkét anyagnak ugyanaz, viszont a hangzás és zenei kontextus erősen más).

ennek ellenére teljesen lehidaltam az itt hallható gitár hangzástól (semmi mély, középmagas, magas, jókora presence).

a szintik hosszan beúszó (óriási attack) nagyon lassan lecsengő (sustain / decay) hangszínei egy az egyben hasonlítottak az ekkori ambient / triphop kedvenc anyagaimnál hallottakra, viszont teljesen más zenei szerepet játszottak ebben az első hallásra áthallhatatlan káoszban (= ensorcelled by khaos).

mint bass player, rohadtul sajnálom, hogy ezen az anyagon Alver basszus témái egyáltalán nem érvényesülnek, viszont Trym iszonyú durva, máig érvényes dobsulit tart szűk negyedórában. szuperlatívusz is kevés, ami itt ütésre kerül és amiíyen tempóban megszólal.

ugyan 4x felett gyűlölöm a dalszövegeket és megosztásra szánt “elmés” gondolatokat; ám ezen a lemezen roppant fontos minden sor, minden gondolat, minden szó. teljesen borzongok az intróban, ahogy a fekete éjszellemhez (aka Lucifer) csatlakozik Ihsahn nyomán a hallgató és végig járja a megértés és felfogás stációit, mire végül néma vándorként teljesíti be sorsát. könnyen azonosulunk ezzel a szerepkörrel.

nehéz osztályozni ezt a műalkotást és korlenyomatot, amelyet utólag számtalanszor és sikertelenül igyekeznek utánozni. 

minden elismerésem, hogy ezt a norvég ifjak is azonnal felismerték és meg sem kísérelték újra alkotni.

ítéletnap: 9 / 10