Apostolok Cselekedetei 15. fejezet. 1- 41,
Vita Antióchiában.
1Néhányan, akik Júdeából jöttek, így tanították a testvéreket: „Ha nem metélkedtek körül Mózes törvénye szerint, nem üdvözülhettek.”
2Mivel emiatt zavar és nagy vita támadt Pál, Barnabás és közöttük, azt határozták, hogy Pál és Barnabás néhányukkal menjen fel Jeruzsálembe, s ebben a vitás ügyben forduljon az apostolokhoz és a presbiterekhez. 3Az egyház egy darabon elkísérte őket, aztán átszelték Föníciát és Szamáriát, és elbeszélték a pogányok megtérését. Ezzel nagy örömet szereztek minden testvérnek. 4Amikor megérkeztek Jeruzsálembe, szívesen fogadta őket az egyház: az apostolok és a presbiterek. Beszámoltak róla, mi mindent tett közreműködésükkel az Isten. 5Azok közül, akik a farizeusok felekezetéből lettek hívővé, néhányan felálltak és kijelentették: „Körül kell nekik metélkedni, és rájuk kell parancsolni, hogy tartsák meg Mózes törvényét.”
Az apostoli zsinat.
6Összegyűltek az apostolok és a presbiterek, hogy megvizsgálják ezt az ügyet.
7Heves vita támadt, végül felállt Péter, és ezt a beszédet intézte hozzájuk: „Testvérek! Tudjátok, hogy az Isten kezdettől fogva kiválasztott közületek, hogy a pogányok az én számból hallják az evangélium tanítását, és higgyenek. 8S maga az Isten, aki ismeri a szívet, tanúsította, hogy nekik is megadta a Szentlelket, éppúgy, mint nekünk. 9Nem tett különbséget köztünk és köztük, amikor a hittel megtisztította a szívüket. 10Mit teszitek hát próbára az Istent, miért akarjátok a tanítványok nyakára rakni az igát, amelyet sem atyáink, sem mi nem bírtunk elviselni? 11Az a hitünk, hogy Urunk Jézus kegyelméből üdvözülünk mi is, s ugyanígy ők is.” 12Erre az egész gyülekezet elhallgatott, és meghallgatták Pált meg Barnabást, hogy milyen csodákat tett általuk az Isten a pogányok között. 13Amikor befejezték a beszámolót, Jakab vette át a szót: „Testvéreim, hallgassatok meg! 14Simon elmondta, miként gondoskodott róla Isten először, hogy a pogányok soraiból népet szerezzen nevének. 15 Ezzel megegyeznek a próféták szavai, hiszen meg van írva: 16Aztán visszatérek és újra fölverem Dávidnak bedőlt sátrát. Roncsait helyrehozom és a sátrat felállítom, 17hogy a többi ember is keresse az Urat, minden nép, mely hívja nevemet. Az Úr mondja ezt, s meg is teszi, 18 amit öröktől fogva kinyilvánított……….