AOTD on

Marillion - Fugazi

Nehéz eset. A Marillion-nál eddig, a néhány tétova próbálkozás alatt, amit tettem irányukba, mindig három dolgot éreztem: a) nem tudom maradéktalanul eldönteni, hogy szép, vagy csak szépelgő zene ez, b) azon a számomra zenei senkiföldjén alkotnak, amit sem a gitárosabb, keményebb zenék, sem a populárisabb zenék irányából nem tudok megközelíteni, c) ha mégis sikerülne a megközelítés, nagyon sok időt kéne belefeccölnöm, hogy a rétegeit felfejtsem. Most is a lemez fele lement, mire elkezdtem valamelyest felvenni a fonalát. És őszintén szólva ezen Fish énekstílusa sem segített, közeli rokonok ők Geoff Tate-el. Közben meg érzem, hogy tulajdonképpen bírnám én ezt a zenekart, mert a Flower Kings-nél, Big Big Train-nél meg hasonló prog bandáknál darkosabb hangulatú zene ez, csak hát az energiabefektetéshez nem fűlik a fogam. Lehet hogy egy nap majd ez a zenekar lesz az a nagy pozitív AOTD felfedezés, amiről Horzi beszélt a minap, de addig is legyen egy tétova 8/10

AOTD off